|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
MDF-fórum az IKM kapujában
|
1989. október 19., csütörtök - Az MDF csütörtökön felhívást intézett a Miskolci Lenin Kohászati Művek dolgozóihoz. A műszakváltás idején több száz diósgyőri munkás hallhatta a gyárkapuban a fórum segítségadási felajánlását a ,,vállalati tulajdonlás új rendszerének kialakításához, érdekképviseleti szervezeteik felállításához,,. Hangsúlyozták: nem pártot szerveznek, hiszen egyetértenek azzal, hogy minden pártnak, politikai szervezetnek ki kell vonulnia a munkahelyekről. mindazonáltal úgy tartják, a gazdasági átalakulások során egyre nagyobb esély lesz arra, hogy eladják a dolgozók feje felől a gyárat.
Ezért javasolták az LKM-belieknek, alakítsanak munkástanácsokat Diósgyőrben, hogy reális lehetőségük legyen beleszólni a gyár sorsának alakításába, hogy valóban képviselhessék érdekeiket. Figyelmeztették a diósgyőrieket: ez az utolsó esélyük arra, hogy megmutathassák, joguk van tudni a megélhetésüket biztosító gyár sorsáról, joguk van azt befolyásolni. Ha ezt most nem teszik meg, később mások fognak róluk, nélkülük dönteni. Az MDF felajánlotta a párt segítségét a munkástanácsok létrehozásához, a jogi és egyéb problémák tisztázásához, kiemelve: ez senkit sem kötelez arra, hogy belépjen a Magyar Demokrata Fórumba. (MTI)
1989. október 19., csütörtök 16:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|