|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Horn Gyula és Jürgen Sudhoff megbeszélése
|
1989. augusztus 14., hétfő - Hétfőn délelőtt a Külügyminisztériumban Horn Gyula külügyminiszter és Kovács László államtitkár az NSZK kormányának kezdeményezésére megbeszélést folytatott Jürgen Sudhoff külügyi államtitkárral és Alexander Arnot-tal, az NSZK budapesti nagykövetével. A találkozón behatóan megvitatták az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodó NDK állampolgárok ügyét, a probléma humanitárius szempontoknak megfelelő megoldásának lehetőségeit.
Magyar részről hangsúlyozták: a kérdés megoldása semmilyen módon nem kapcsolható össze azzal a körülménnyel, hogy Magyarország részese az ENSZ menekültügyi konvekciójának. A szóban forgó egyezmény előírásai e konkrét esetre nem vonatkoztathatók, ugyanis az NDK állampolgárainak az NSZK-ba történő áttelepülése a két német állam ügye, abban Magyarország közvetlenül nem érintett. Ezt az álláspontot az NSZK fél tudomásul vette. A magyar és az NSZK külügyi vezetők egyetértettek abban, hogy a megoldás érdekében folytatni kell a megbeszéléseket az NDK illetékeseivel is. (MTI)
1989. augusztus 14., hétfő 12:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|