|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay - Jakovlev/izraeli baloldaliak
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. március 21. (MTI-tud) - Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, az OKP kongresszusán részvevő szovjet küldöttség vezetője baráti vacsorán látta vendégül Pozsgay Imrét, a Politikai Bizottság tagját, államminisztert.
A két politikus kölcsönösen tájékoztatta egymást országa belső helyzetéről, különos tekintettel a megújulást fékező konzervatív erők ellenállására. Jakovlev kifejtette: a szovjet vezetés érdekelt abban, hogy Magyarország nemzeti sajátosságait figyelembe véve keresse problémái megoldását, és hogy az útkeresés közben megőrizze belső stabilitását. Pozsgay Imre találkozott Rómában különböző izraeli baloldali pártok (Munkapárt, Mapam, IKP, békepárt) képviselőivel is. A kötetlen megbeszélésen kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy miképpen biztosíthatók a magyar és az izraeli nép között a közvetlen érintkezés feltételei. +++
1989. március 21., kedd 16:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|