|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Március 15-e vidéken (2.rész)
|
- Újra szólítsuk meg a munkást. Értessük meg vele: nem munkanélküliségre van kiszemelve, hanem alkotásra. Újra szólítsuk meg a földművest. Értessük meg vele: nem csak erején felüli gürcölésre van kiszemelve, hanem államalkotásra. Újra szólítsuk meg a szellemi munkást. Kérjük: legyen erjesztője, tudatosítója annak a gyámkodás nélküli, a fölény legcsekélyebb érzéset is nélkülöző tevékenységnek, amely a szabad demokratikus Magyarországhoz vezet. Ezen a napon - folytatta Pozsgay Imre - nemcsak magunkba szállunk, s nemcsak egymáshoz keressük az utat; figyelve éberen lessük azt is, mit gondol rólunk a világ. Én, azt hiszem a világ ma rokonszervez velünk. A világnak is sok baja van. Szeretné, ha Európa közepén, e válságsujtotta térségben akadnának népek, amelyek a maguk módján, ezeréves államiságunk jogán, saját erejükből tudják megoldani gondjaikat. És ezt valóban csak mi magunk végezhetjük el. - Ezer esztendő alatt amióta otthont teremtettünk itt a Kárpát-medencében, csak javára váltunk Európának, annak az Európának, amely néha mostoha gyermekként bánt velünk. Mégis én reménykedem és nem a távoli jövő világának tartom azt a kort, amelyben a szomszédos népek, a világban élő magyarság úgy érzi majd, hogy nem kell fenyegetettségben, szabadsága elvesztése fölötti kesergésben élnie. Ebben, mondotta, én Bartókot követem, aki vallotta, hírdette, hogy a népek megtanulták ezer esztendő alatt az együttélést. Ismerik sorsközösségüket, ellentéteket csak a felsőbbbségek szítanak. Kivánunk szomszédainknak, a világnak olyan felsőbbségeket, amelyek megértik ezt a tanulságot. A szükséges számadást tekintve ebben a vonatkozásban is szembenézés szükséges, de hiszem, hogy a megbékélésre készülve megtaláljuk egymáshoz az utat. Megtaláljuk egymáshoz az utat itthon is. De hogy ez így lehessen, ahhoz az kell, hogy, aki hibázott tartson bűnbánatot, aki bocsánatot kér, kapjon feloldozást, aki úgy hiszi ártatlan, büntelen, ne legyen farizeus. Nem könnyű dologról van szó. Ahhoz, hogy megtaláljuk egymáshoz és ezzel együtt egy felemelkedő Magyarországhoz vezető utat ma 100 ezer Kossuth Lajosra, milliónyi Széchenyire, Petőfire, Vasvárira, kilenc millió Deák Ferencre lenne szükség. Úgy hiszem azonban, e feladat óriási méretei ellenére sem haladja meg képességeinket. E tájnak, ennek az országnak a népe tudja mi a munka, tudja, hogy ha csak egy fokkal is magasabbra emeljük magunkat a tegnapnál, akkor meglátjuk egy jobb jövőjű Magyarország képét - mondotta befejezésül Pozsgay Imre. (folyt.köv.)
1989. március 15., szerda 17:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|