Rendszerváltás és az MTI

	Sztrájk és törvénye
Budapest, 1989. január 12. csütörtök (MTI-Press) Elkészült egy újabb törvényjavaslat, melynek címe-neve jó, mi több a lehető legpregnánsabb módon jelez egy folyamatot. Egy folyamatot, melynek végén ott a hőn áhított cél: olyan szocialista jogállam, amelyben garantált szerződések szabályozzák államnak és polgárnak bonyolult viszonyát. alc. Klasszikus eszköz volt A törvényjavaslat a munkabeszüntetésről szól, ezt a címet viseli, mintegy elismerve, megjelenítve azt a tudathasadásos állapotot, amelyben évek, évtizedek óta keringünk; amikor arról beszélünk, hogy miként is fordulhat elő olyan helyzet, amelyben a munkás a munkáshatalom kénytelen a munkabeszüntetés eszközéhez folyamodni. Magyarul sztrájkolni. A törvényjavaslat indoklásában ugyanis már kereken és világosan sztrájkról is olvashatunk és nem a szégyenlős, pironkodós munkabeszüntetésről. Hogy a kettő között mi a különbség? Nyelvészeti elmélkedéseket lehetne folytatni ugyan, hogy tulajdonképpen semmi, hiszen az angolszász szóhasználat magyarításáról van csupán szó, ám ezzel aligha közelítünk a probléma lényegéhez. Ahhoz, hogy a sztrájk a munkásmozgalom klasszikus eszköze volt mindíg és megmaradt a szocializmusban még akkor is, ha ezt semmiféle jogszabály nem ismerte el, s akkor is, ha évtizedekig tilos volt róla beszélni. Mert sztrájkok voltak, csak más néven. Már évekkel ezelőtt lehetett hallani munkalassító folyamatokról, leállásokról, a legutóbbi időben figyelmeztető munkabeszüntetésekről. Az elmúlt évben bekövetkezett események pedig igazolták, hogy mennyi bizonytalanság, tanácstalanság, kapkodás tapasztalható, ha a munkáltatók és munkavállalók közötti feszültség miatt megáll a termelés. A bányászsztrájknál lótás-futás Budapesttől Pécsig, kormánytól szakszervezetig, Gyomaendrődön a nyomdászok esetében nyakatekert okoskodások, hogy tulajdonképpen nem is lehet, nem is szabad klasszikus értelemben sztrájkról beszélni, mint ahogy nem lehetett, amikor Kiskörösön felvonultak a bortermelők, amikor a Visoram dolgozói tiltakozásul nem vették fel a munkát. (folyt.) 1989. január 16., hétfő 13:46
Vissza »

	Sztrájk és törvénye 2.
alc. Patthelyzet nélkül Egy azonban világossá vált: lett légyen bármilyen elnevezése is a dolgozói megmozdulásoknak, a munkáltatók és munkavállalók érdekei között a szocializmusban is felhalmozódnak feszültségek, kialakulnak ellentmondások, s ilyenkor a munkavállalók nem látnak más módot akaratuk érvényesítésére mint a sztrájkot. Éppen itt az ideje, hogy ezt törvényi szinten ne csak deklaráljuk, hanem szabályozzuk is. Éppen annak érdekében, hogy ne keletkezzenek megoldhatatlan patthelyzetek. Hogy a konfliktusban érintett felek pontosan tudják és tegyék a dolgukat olyan felelősségteljes magatartást tanusítva, amely törvényi pilléreken nyugodva ver hidat a megoldás felé. A sztrájk és törvénye ugyanis a konfliktusokat megoldó mechanizmust erősíti, mivel nem cél, hanem eszköz. Végső, de nem nélkülözhetetlen eszköz a munkavállalók kezében. Minden előzetes egyezkedés, tárgyalás a vitás kérdésekben ugyanis másfajta kompromisszumos készségre alapul abban a pillanatban, amikor mindkét fél tisztában van vele, hogy ha nem képesek megegyezni, akkor bekövetkezhet és be is következik a törvényben garantált sztrájk. A törvényjavaslat felett még folyik a vita, melynek egyik fontos pontja, hogy ki kezdeményezhesse a sztrájkot. A jelenlegi szövegezés szerint a második paragrafus első bekezdése úgy rendelkezik, hogy "munkabeszüntetést kezdeményezhet a szakszervezet, ha a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás hét napon belül nem vezet eredményre." Maguk a szakszervezeti vezetők adtak hangot annak a nézetnek, hogy szerencsésebb lenne ha a munkavállalókat alanyi jogon illetné meg a kezdeményezés lehetősége részben azért, hogy a szakszervezetek esetleges politikai okokból ne teremthessenek olyan helyzetet, amelybe belekényszerülhet a munkavállaló, így kénytelen-kelletlen részévé válhat rosszul értelmezett helyi szakszervezeti taktikázásoknak. Ám azért is meggondolandó a munkavállalók alanyi jogán szervezhető sztrájk, mert a szakszervezeti tagság apadása előrevetítheti azt a lehetőséget is, hogy egy-egy munkahelyen a szakszervezeti tagság jelenti a kisebbséget, s így a kisebbség akaratán és elhatározásán múlhat a sztrájk kezdeményezése. Bár kétségtelen, hogy igen demokratikus és így nagy mozgásteret hagy a tervezet azon kitétele, mely szerint "a munkabeszüntetésben való részvétel önkéntes, az ebben való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető."(folyt.) 1989. január 16., hétfő 13:47
Vissza »

	Sztrájk és törvénye 3.
Feltétlenül említésre méltó, hogy a törvényjavaslat sok helyütt igen erőteljesen korlátozó jellegű, s olykor merőben indokolatlan tilalomfákat állít a sztrájkszervezés lehetőségével szemben. Ilyennek minősíthető az a passzus, amely a jogellenes munkabeszüntetést tárgyalja. Ennek "d" pontja úgy fogalmaz, hogy jogellenes "kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt." Elvi kifogást lehet emelni az előbb leírtakkal szemben, hiszen annak alapálláspontja, szelleme - úgymond filozófiája - azt sugallja, hogy sztrájk csak sérelmi szempontból szerveződhet, és a munkafeltételek javítására kevésbé, vagy alig. alc. Józan felismerés Külön fejezetet érdemelne, hogy miért hiányzik legalább utalás, eszmei útbaigazítás a mezőgazdaságban, különösképpen a termelőszövetkezetben dolgozók sztrájkszervezési jogáról. Csupán gyanítjuk: azért, mert olyan, szinte áttekinthetetlenül bonyolult kérdést kellene megoldani, amely csaknem értelmezhetetlenné teszi a sztrájkjogot abban az esetben, amikor a téesztag munkavállaló és tulajdonos is egyben, ám az elmúlt évtizedek során hovatovább inkább bérmunkás mivolta érvényesül tulajdonosi jogosítványai helyett. A munkabeszüntetésről szóló törvényjavaslat vitáján a SZOT elnöksége egyebek között ragaszkodott az elnevezés megváltoztatásához. Mint mondták, azért, mert a sztrájk jobban kifejezi a munkásmozgalom klasszikus hagyományaihoz való ragaszkodást, és nem csupán nyelvészeti kérdést, de érzelmi, szolidarítási indíttatást is jelent. És jelenti azt is, hogy végleg szakítani kell azzal a felfogással, amely a szocializmust úgy értelmezi, mint olyan társadalmat, melyben minden érdeket, minden részletet egy bölcs, mindenható kéz úgy képes összerendezni, ahogyan azt nem is olyan régi tankönyvek lapjairól tanultuk. A sztrájktörvény a józan felismerés egy újabb állomása: fejlődésünk csak súlyos konfliktusok árán és azok vállalásával képzelhető el. Hogy ezek a konfliktusok megoldhatók, elrendezhetők legyenek, hogy állam és polgára pontosan ismerje lehetőségeit és határait, biztonságot és garanciákat adó törvények kellenek. A sok közül egyik ilyen a sztrájkról szóló törvény javaslata is. (MTI-Press) 1989. január 16., hétfő 13:47
Vissza » A hírhez kapcsolódik »