|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata március 15-e megünnepléséről
"1990. március 15-én, legnagyobb
sajnálatunkra, több hetes törekvésünk ellenére nem lesz a
hagyományoknak megfelelő közös, ellenzéki megemlékezés Budapesten.
Ennek ellenére a Fidesz, mint a márciusi ifjak örökségének
ápolója, tartani kívánja magát a közös ellenzéki hagyományokhoz. A
kialakult helyzetben a Fiatal Demokraták Szövetsége szervezetként
kizárólag a Petőfi Sándor szobra előtti ünnepségen vesz részt, ahol
a közös ünneplés feltételei még biztosítottak.
"
SZER, Magyar híradó:
Erdély - március 15-ike ünneplése előtt
"... a román vezetés nem tűri, hogy
Temesvárott egy második hatalmi központ alakuljon ki, miközben a
marosvásárhelyi egyetem hallgatói már hatodik napja folytatnak
ülősztrájkot, követelve, hogy a gyakorlatokat magyarul tartsák, az
egyetem szerveibe kerüljenek be létszámuk arányában a magyarok
képviselői és szűntessék meg a kisebbségek hátrányos
megkülönböztetését a felsőoktatásban - tehát mindezek közben az
erdélyi magyarság készül március 15-ike szabad megünneplésére.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nagyjelentőségű értekezlet Bonnban
|
----------------------------------
Köln, 1990. március 12. (DLF, Kommentár) - Kedves Hallgatóink
Érezhető volt a büszkeség Helmut Haussmann bonni gazdaságügyi miniszter szavaiban, amikor arról beszélt, hogy minden idők legnagyobb gazdasági értekezlete lesz a március 19-ikén kezdődő bonni rendezvény. Azon április 11-ikéig az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 35 résztvevő államának képviselői lesznek jelen: miniszterek, és véllalkozók képviselői. Rangos szakértőkre hárul közben a kemény aprómunka. Munkatársnőnk írta az idevágó kommentárt.
- Jogos az öröme Helmut Haussmann német gazdaságügyi miniszternek, hogy a 35 állam részvételével tartandó gazdasági érkezetlet jelentősége nagyobb lett ahhoz képest ami várható volt, amikor 1989-ben döntöttek erről a pótkonferenciáról. Ez érthető is. Most különös hangsúlyt ad a bonni gazdasági értekezletnek az új fejlődés. A kelet-európai politikai fejlemények és a gazdasági események - s azokon belül nevezetesen mindaz, ami az NDK-ban történik.
A véletlen műve az, hogy e bonni értekezlet egy nappal az NDK-beli választások után kezdődik. Szerencsés fordulat ez: hogy az NDK-kormány elég erőt meríthet ebből a konferenciából a liberális gazdasági rendszer bevezetéséhez saját országa területén. Emellett azonban látható: a Német Szövetségi Köztársaságnak - mint vendéglátónak - reménye van arra, hogy a bonni értekezlet ösztönző szerepet fog játszani a változásokban, melyek a tervgazdálkodástól a piacgazdálkodás beezetéséig terjednek. (...).
Milyen feladatok előtt állnak? Előszöris az üzleti forgalom, az üzleti kapcsolatátadás keretfeltételeinek a megjavítása. A résztvevő országokon belül szabad utazást kell lehetővé tenni az üzletembereknek, és kötetlennek kell lennie az egyezségek lehetőségeinek a kereskedelmi kapcsolatokban. (folyt.)
1990. március 12., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Bonni értekezlet - 1. folyt.
|
Másodszor: az ipari kooperációról kell tárgyalni, nevezetesen pedig a beruházások ügyéről. De itt említsük meg, hogy a 35 állam bonni gazdasági értekezletén nem csak az előadások a fontosak. A résztvevőknek lehetőséget kell kapniuk a kapcsolatfelvételre más országokból jött üzletemberekkel is.
Harmadszor: megbeszélendő az ipari együttműködés bizonyos meghatározott szektorokban. Végül pedig szó lesz a valutapolitikai kérdésekről, az árreform problémáiról, a külkereskedelem kérdéseiről.
A bonni rendezvény mammut-értekezlet lesz, melynek végén egy záróokmánynak kell állnia. Abban rögzítendők a követelmények, melyek megnyitják a 35 európai állam közti elmélyült együttműködés útját.
A német szövetségi kormány szemében döntő módon azon múlnak a dolgok, hogy tisztázódjék: a küszöbön álló német egyesülés belnémet probléma. Bonn viszont fel akarja számolni a többi európai gazdasági partner aggodalját, amelyből az a félelem érződik ki, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot most talán egészen lefoglalja majd a német egyesülés. Ez azonban nem felel meg a ténynek.
Az NDK-ban elindítandó fejlődés nem megy, nem mehet az Európai Közösség haladásának kárára, és nem válhat hátrányos tényezővé a volt keleti tömb államaiban végbemenő fejlődésben sem. Ami ebből következik, annak inkább még javítania kell a Német Szövetségi Köztársaság helyzetét a segítőkészség terén a harmadik országok irányában.
Meggondolandó tényező az, hogy az NDK egymagában már most sem képes eleget tenni a KGST-n belüli kötelezettségeinek. Emellett a bonni értekezleten azt a veszélyt is el kell hárítani, hogy megosztódjon az európai gazdaság - három részre: az Európai Közösség államaira, az EFTA-ra a Szabadkereskedelmi Társulás országaira, valamint a KGST-tagországokra. (folyt.)
1990. március 12., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Bonni értekezlet - 2. folyt.
|
De ügyelni kell arra is, hogy meglegyen a tisztességes esélye azoknak az államoknak is, akik nem tartoznak e három tömörüléshez, például Jugoszlávia és Málta. Aztán a bonni konferencia szolgálni hivatott egy további célt is: a kis és közepes nagyságú cégek erősítését - szerte Európában.
Helmut Haussmann bonni gazdaságügyi miniszter meggyőződése szerint különösen a keleteurópai országokban lesz jó gazdasági hatása az alulról, a kisvállalkozásokból kiinduló lazító-frissítő kezdeményezéseknek. Hiszen nem bízható rá a nyugati konszernekre, és nem hagyható rá a keleti kombinátokra sem egyedül, hogy gondoskodjanak a gazdaság újrafelépítéséről. +++
1990. március 12., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A diadalkudarc (1990.03.01-04.08)
"Március 14-én beállított két bukaresti ismerősöm, Eugen és Magdalena, egy román házaspár, akiket előző nyáron ismertem meg a mangaliai tengerpaton. Csupán egy napra jöttek, valamilyen turista irányvonattal, s az este már indultak vissza. Nagyon megörültem nekik, igazán kedves, jó emberek voltak. Kampány ide vagy oda, aznapra "kiszálltam" a dolgokból, s elhatároztam amit csak egy kurta nap alatt Budapesten végig lehet csinálni, azt mi hárman végigcsináljuk. Gyönyörűen, melegen sütött a tavaszi nap."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|