|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Mécs Imre és Vitautas Landsbergis táviratváltása
"Mécs Imre a következő táviratot
kapta:
A litván reformmozgalom, a Sajudis tanácsa meghívja önt, hogy
vegyen részt az 1940 óta első ízben szabadon megválasztott Litván
Legfelső Tanács első ülésén Vilniuszban. Előreláthatólag néhány
rendkívül fontos dokumentum fog születni, ezért az Ön részvétele nem
csupán igen megtisztelő lenne számunkra, hanem egyben az új litván
politikai helyzet támogatásának bizonyítéka is.
prof. Vitautas Landsbergis
elnök
x x x
A Sajudis Központi Tanácsának, Vilniusz
Kedves Vitautas Landsbergis
Nagyon köszönöm személyes meghívását a nagy történelmi
eseményre, amikor végre sok évtized múltán kimondják Litvánia
függetlenségét. Boldogok vagyunk, hogy ezt a napot megérhettük.
Kérem, fogadja forró üdvözlésemet, ölelésemet, nemcsak a magam,
hanem valamennyi 1956-os forradalmár társam nevében, a Szabad
Demokraták Szövetségének a nevében. Biztos vagyok, hogy minden
magyar hazafi együttérez önökkel, és osztozik boldogságukban.
Csak azért vagyok szomorú, hogy nem tudok ott lenni és együtt
ünnepelni önökkel.
Köszöntjük a független, szabad, demokratikus Litvániát. Éljen a
litván és a magyar nép barátsága.
Szeretettel üdvözli:
Mécs Imre
Szabad Demokraták Szövetsége,
Történelmi Igazságtétel Bizottsága
"
SZER, A mai nap:
Temesvári tüntetés
"Sokezer ember
tiltakozott tegnap Temesvárott Iliescu elnök és az általa vezetett
Nemzetmentő Front működése ellen. Ara-Kovács Attila jelenti
Budapestről:
- Nem számít gyakorinak a mai Romániában a tüntetésszerű
hivatkozás Európára és a demokráciára. A demonstrációk alkalmával
inkább a joghatár szigorú nemzeti szempontú megvonását
szorgalmazzák, illetve a nacionalista érdekek érvényesítését -
minden téren.
Temesváron azonban úgy tűnik, más a helyzet. Nem először
érkeznek olyan hírek a Bega-parti városból, hogy ott valami más
történik, mint általában Romániában. Sőt: a nemzetközi sajtóban
egyre többször fogalmazódott meg, hogy a decemberi, temesvári
forradalmat januári, romániai ellenforradalom követte volna.
E tanúságokat levonni látszik a város sokat szenvedett lakossága
is, amely a mai ottani közállapotokban megcsúfolását véli felfedezni
mindannak, amiért áldozatait meghozta."
|
|
|
|
|
|
|
Beszélgetés Nagy Gyulával
|
Köln, 1989. január 18. (Deutschlandfunk, Esti híradó) - Magyarországon újjászerveződik a Szociáldemokrata Párt. Egy budapesti étteremben holnap, 19-én tartják első közgyűlésüket és május 1-jén már önálló rendezvényekkel kívánnak fellépni a nyilvánosság előtt. A szociáldemokraták történetének egyik legkritikusabb szakaszáról Németh István beszélget dr. Nagy Gyulával, aki alaposabban foglalkozott a témával és maga is átélte azokat a heteket, hónapokat. - Kereken négy évtizeddel ezelőtt zárult le Európában a szovjet befolyás alatt álló területeken az úgynevezett munkásegység megteremtése. Németország szovjet megszállási övezetében például már 1946-ban létrehozták a szociáldemokraták és a kommunisták egyesült pártját. Hogyan alakult ez Magyarországon, Nagy úr? - Magyarországon ebből a szempontból 1947 augusztusától 1948 márciusáig tartott a kritikus időszak. 1947-ben voltak az úgynevezett kékcédulás országgyűlési választások. Ezt mindenki tudja, hogy az mi volt. 1948 márciusában pedig a Szociáldemokrata Párt kongresszusa úgy döntött, hogy egyesülni fog a kommunistákkal. Ez az egyesítő kongresszus pár hónappal később, tehát júniusban volt. Tehát a kritikus időszak 1947 őszétől 1948 tavaszáig tartott. - Tudtak-e a szociáldemokraták az 1947-es választósok előtt a kommunista párt valóságos céljairól? Elsősorban arra gondolok, mint a proletárdiktatúra megteremtése, vagy a termelőeszközök államosítása. - Van, aki tudott, van, aki nem tudott. Például azok a munkásmozgalmi emberek, akik 1945-ben a kommunistáknál jelentkeztek, de a KP átküldte őket a szociáldemokrata pártba, hogy ott dolgozzanak nekik, azok biztosan tudták, hogy miről van szó. És a vezetők között, a szociáldemokrata vezetők között egész biztosan sokan voltak olyanok, akik meg voltak győződve arról, hogy fel tudják tartóztatni a totalitárius állam kialakulását. - Az imént az egyesülést, mint kritikus időszakot említetted. Németország szovjet megszállási övezetében kezdetben paritásos alapon osztották meg a funkciókat a két párt között. 1949-ig tartott ez a folyamat. Hogyan lehetséges, hogy néhány hónap alatt Magyarországon olyan nagy szerepet kaptak a baloldali szociáldemokraták? Egy nyomás volt először is kívülről, ami alatt azt értem példái, hogy a kommunista belügyminiszter már az 1947-es választások előtt kiadta, hogy a gyűléseken nem szabad beszélni, sem a szociáldemokratáknak, sem a más pártok képviselőinek és vezetőinek például arról, hogy lesz-e Magyarországon kolhozrendszer, vagy nem lesz. Tilos volt a téma. Vagy nyomás szintén kívülről, a magyar Szociáldemokrata Párt történetében sarkalatos esemény volt az 1948. február 18-i sportcsarnokban megtartott nagygyűlés, amit mint az ismeretes, az akkori szovjet budapesti ügyvivő kezdeményezet, az ő elgondolása szerint zajlott le az egész. Ez tehát ami kívülről. Alulról pedig, amikor egyszer már megindult a bomlás és egyre többen felismerték, hogy merre halad a szekér, a párt egyre több hívét vesztette el. - Hogyan keveredtek a törvényes és a törvénytelen módszerek abban az időszakban? - Voltak látszatdemokratikus megnyilvánulások, például maga a választás, vagy a kongresszusi szavazások. Voltak látványos tömegjelenetek, mint ez a sportcsarnoki, voltak egyszerű csalások, mint az a bizonyos 300 ezer hamisított szavazócédula, és volt egyszerű terror, amikor a márciusi kongresszus előestéjén a röviddel azelőtt letartóztatott Kelemen Gyula szociáldemokrata államtitkárt életfogytiglanra ítélték. - Egy jogállamban lehetőség van arra, hogy rendellenességek esetén nemcsak egy párt, de egy magánszemély is bírósághoz fordulhat. Miért nem tették meg ezt annak idején a szociáldemokraták? - Vannak körülmények, amikor először is a bírói határozatot esetleg nem hajtják végre, vagy a bíró nem mer dönteni, vagy az ügyfél nem mer bírósághoz fordulni, sőt olyan körülmények is vannak, amikor az embernek eszébe sem jut, hogy bírósághoz forduljon. +++
1989. január 18., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|