|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Mécs Imre és Vitautas Landsbergis táviratváltása
"Mécs Imre a következő táviratot
kapta:
A litván reformmozgalom, a Sajudis tanácsa meghívja önt, hogy
vegyen részt az 1940 óta első ízben szabadon megválasztott Litván
Legfelső Tanács első ülésén Vilniuszban. Előreláthatólag néhány
rendkívül fontos dokumentum fog születni, ezért az Ön részvétele nem
csupán igen megtisztelő lenne számunkra, hanem egyben az új litván
politikai helyzet támogatásának bizonyítéka is.
prof. Vitautas Landsbergis
elnök
x x x
A Sajudis Központi Tanácsának, Vilniusz
Kedves Vitautas Landsbergis
Nagyon köszönöm személyes meghívását a nagy történelmi
eseményre, amikor végre sok évtized múltán kimondják Litvánia
függetlenségét. Boldogok vagyunk, hogy ezt a napot megérhettük.
Kérem, fogadja forró üdvözlésemet, ölelésemet, nemcsak a magam,
hanem valamennyi 1956-os forradalmár társam nevében, a Szabad
Demokraták Szövetségének a nevében. Biztos vagyok, hogy minden
magyar hazafi együttérez önökkel, és osztozik boldogságukban.
Csak azért vagyok szomorú, hogy nem tudok ott lenni és együtt
ünnepelni önökkel.
Köszöntjük a független, szabad, demokratikus Litvániát. Éljen a
litván és a magyar nép barátsága.
Szeretettel üdvözli:
Mécs Imre
Szabad Demokraták Szövetsége,
Történelmi Igazságtétel Bizottsága
"
SZER, A mai nap:
Temesvári tüntetés
"Sokezer ember
tiltakozott tegnap Temesvárott Iliescu elnök és az általa vezetett
Nemzetmentő Front működése ellen. Ara-Kovács Attila jelenti
Budapestről:
- Nem számít gyakorinak a mai Romániában a tüntetésszerű
hivatkozás Európára és a demokráciára. A demonstrációk alkalmával
inkább a joghatár szigorú nemzeti szempontú megvonását
szorgalmazzák, illetve a nacionalista érdekek érvényesítését -
minden téren.
Temesváron azonban úgy tűnik, más a helyzet. Nem először
érkeznek olyan hírek a Bega-parti városból, hogy ott valami más
történik, mint általában Romániában. Sőt: a nemzetközi sajtóban
egyre többször fogalmazódott meg, hogy a decemberi, temesvári
forradalmat januári, romániai ellenforradalom követte volna.
E tanúságokat levonni látszik a város sokat szenvedett lakossága
is, amely a mai ottani közállapotokban megcsúfolását véli felfedezni
mindannak, amiért áldozatait meghozta."
|
|
|
|
|
|
|
MDF gödöllői jelentése - 1. folyt.
|
1988. november 22-én a Magyar Demokrata Fórum gödöllői szervezete meghívására a Hazafias Népfront rendezésében Cservenka Ferencné, Gödöllő és Isaszeg országgyűlési képviselője, találkozott választóival, mintegy 80 választópolgárral. A jelenlévők körülbelül 40 százaléka a Magyar Demokrata Fórum tagja volt. Körülbelül 40 százalék a két helység állami, párt- és gazdasági vezetőiből állt. Cservenka Ferencné félórás előadást tartott a magyar gazdasági helyzetről. Ezt követően a jelenlévők közül 17-en kérdéseket-tettek fel, összesen 41-et. A kérdezőkből 11 Demokrata Fórum-tag volt, és 1 pártvezető. Az első felszólaló személy szerint tette felelőssé Cservenka Ferencnét az ország helyzetéért. A második csalódottságának adott hangot, mivel a képviselőnő gazdasági előadásában semmi olyan információ nem volt, amit az újságokban ne lehetett volna olvasni. Ezután azt kérdezte a képviselőnőtől, miként szavazott Bős-Nagymaros ügyében? Hogyan foglalt állást a név szerinti szavazásról a parlamentben, mit szólna ahhoz, ha Magyarországon többpártrendszer lenne? A harmadik kérdező - aki az első kettőhöz hasonlóan szintén a Demokrata Fórum tagja - azt tudakolta Cservenkánétól, miként vélekedik arról, hogy a magyar parlament tagjai valóban a népet képviselik? A következő felszólaló arra kért választ: mi az oka annak, hogy az ország, és szűkebb hazája Gödöllő milyen helyzetbe jutott, és Cservenka Ferencné milyen szerepet játszott ebben? További kérdések hangzottak el a Munkásőrségről, a párt költségvetéséről, a jelenlegi helyzetért felelős vezetők indokolatlanul magas nyugdíjáról, az adórendszerről. A képviselőnő a kérdések zömét provokatívnak minősítette. Néhány példa a rájuk adott válaszaiból: Bős-Nagymaros kell, mert különben nem lesz áram. A név szerinti szavazásról azt mondta, őt nem érdekli, hogy a pártban a képviselőtársa miként szavaz. A többpártrendszerről kijelentette: ha nagyon akarják - legyen. Amikor az egyik közbeszóló megkérdezte, hogyan fog ő erről a parlamentben szavazni, egy másik pedig arra kérte Cservenkánét, hogy döntsön a parlament a többpártrendszer mellett, a képviselőnő szó szerint ezt válaszolta: Én még nem tudom, hogy mit fogok támogatni - majd hozzátette: ő élt többpártrendszerben, és tudja, mi az. Senkinek sem kívánja. Ezután Cservenkáné azt fejtegette, hogy mennyit tett Gödöllőért, az országért és annak a bizonyosságának adott kifejezést, hogy a párt vissza fogja szerezni régi tekintélyét. Ekkor már este 8 óra volt és a Hazafias Népfront vezetője, aki összehívta az ülést, be akarta rekeszteni, de az első hozzászóló kijelentette, hogy a képviselőnő a 41 kérdésből csak 17-re adott választ. Cservenka Ferencné hajlandó volt ott maradni, ekkor azonban hozzászóltak a jelenlévő gödöllői állami, párt és gazdasági vezetők is. Védelmükbe vették Cservenka Ferencnét, a Munkásőrséget, az MSZMP-t, sőt a Politikai Bizottság által elismert hibás politikát is. Az ülés végén még valaki reménykedve kérdezte: Cservenka Ferencné az országgyűlésben a népet fogja-e képviselni? Mire Cservenkáné határozottan válaszolta: nem. A pártot. Mindezen tények ismeretében a Magyar Demokrata Fórum gödöllői szervezete részéről az alábbi kérdések merültek fel: Elutasítja-e például képviselőnk a mostani kormány reformpolitikáját, és lehetséges hogy a régi hibás politikát fogja támogatni? Törekszik-e párbeszédre a választókörzeti lakossággal, vagy pedig a 40 ezer fős választókörzet nevében saját maga véleményét képviseli? Továbbra is ragaszkodik a képviseleti mandátumához? Megfelelő időpontban ne kezdeményezzük-e képviselői mandátuma törvényes módon történő visszahívását? Alkalmas-e egyáltalán Cservenka Ferencné arra, hogy ezt a funkcióját betöltse? A gödöllői választógyűlés több szempontból is figyelemreméltó. Ami engem illet, különösen azt tartom előrelépésnek, hogy a Demokrata Fórum helyi tagjai fontolóra veszik az olyan képviselő visszahívását, aki el sem titkolja, hogy nem lakosság, hanem a pártérdek képviselője. +++ hg/kt
1989. január 12., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|