|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Mécs Imre és Vitautas Landsbergis táviratváltása
"Mécs Imre a következő táviratot
kapta:
A litván reformmozgalom, a Sajudis tanácsa meghívja önt, hogy
vegyen részt az 1940 óta első ízben szabadon megválasztott Litván
Legfelső Tanács első ülésén Vilniuszban. Előreláthatólag néhány
rendkívül fontos dokumentum fog születni, ezért az Ön részvétele nem
csupán igen megtisztelő lenne számunkra, hanem egyben az új litván
politikai helyzet támogatásának bizonyítéka is.
prof. Vitautas Landsbergis
elnök
x x x
A Sajudis Központi Tanácsának, Vilniusz
Kedves Vitautas Landsbergis
Nagyon köszönöm személyes meghívását a nagy történelmi
eseményre, amikor végre sok évtized múltán kimondják Litvánia
függetlenségét. Boldogok vagyunk, hogy ezt a napot megérhettük.
Kérem, fogadja forró üdvözlésemet, ölelésemet, nemcsak a magam,
hanem valamennyi 1956-os forradalmár társam nevében, a Szabad
Demokraták Szövetségének a nevében. Biztos vagyok, hogy minden
magyar hazafi együttérez önökkel, és osztozik boldogságukban.
Csak azért vagyok szomorú, hogy nem tudok ott lenni és együtt
ünnepelni önökkel.
Köszöntjük a független, szabad, demokratikus Litvániát. Éljen a
litván és a magyar nép barátsága.
Szeretettel üdvözli:
Mécs Imre
Szabad Demokraták Szövetsége,
Történelmi Igazságtétel Bizottsága
"
SZER, A mai nap:
Temesvári tüntetés
"Sokezer ember
tiltakozott tegnap Temesvárott Iliescu elnök és az általa vezetett
Nemzetmentő Front működése ellen. Ara-Kovács Attila jelenti
Budapestről:
- Nem számít gyakorinak a mai Romániában a tüntetésszerű
hivatkozás Európára és a demokráciára. A demonstrációk alkalmával
inkább a joghatár szigorú nemzeti szempontú megvonását
szorgalmazzák, illetve a nacionalista érdekek érvényesítését -
minden téren.
Temesváron azonban úgy tűnik, más a helyzet. Nem először
érkeznek olyan hírek a Bega-parti városból, hogy ott valami más
történik, mint általában Romániában. Sőt: a nemzetközi sajtóban
egyre többször fogalmazódott meg, hogy a decemberi, temesvári
forradalmat januári, romániai ellenforradalom követte volna.
E tanúságokat levonni látszik a város sokat szenvedett lakossága
is, amely a mai ottani közállapotokban megcsúfolását véli felfedezni
mindannak, amiért áldozatait meghozta."
|
|
|
|
|
|
|
Maratoni fegyelmi tárgyalás a Lovasi-ügyben (1. rész)
|
1990. március 12. hétfő (MTI) - Hétfő délután 15.30 órakor kezdődött el az MLSZ-ben Lovasi László munkahelyi fegyelmi ügyének vizsgálata. Ismeretes, Petres Tamásnak, a Videoton-Walthamtól távozni készülő élvonalbeli labdarugónak Lovasi László, az MLSZ alkalmazottja néhány napja olyan ajánlatot tett, amely szerint ha a futballista ezer nyugatnémet márkát vagy 50 ezer forintot fizet neki, akkor a játékos számára kedvező előjelű döntés meghozatalában segédkezik a labdarugó szövetség fellebbviteli bizottságánál, amelynek Lovasi is tagja volt. Időközben azonban a fellebbviteli bizottság lemondott, ám Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára az ügy súlyosságára tekintettel munkahelyi fegyelmi tárgyalást írt ki március 12-re. Tudott, hogy Petres az elmúlt héten saját maga készítette magnófelvételekkel bizonyította, hogy Lovasi az előbb említett összegért hagyta volna magát megvesztegetni.
A fegyelmi tárgyaláson az MLSZ-t a főtitkár mellett dr. Pethő Róbert, a szövetség jogásza és szakszervezeti bizalmiként Csiki Károly képviselte. Az újságírókat már a tárgyalás elején távozásra szólították fel, mert Lovasi ügyvédje, Huszár Huba ezt kérte védence személyiségi jogai biztosításának érdekében. A sajtó képviselői a teremből ugyan távoztak, de az előcsarnokban várakoztak. Lassan teltek az órák, a tanuk kihallgatása módszeres alapossággal folytatódott. A második órában szólították a fegyelmi bizottság elé Petres Tamást, az ő meghallgatása jóval több, mint két órát vett igénybe, és azon természetesen újra meghallgatták a Lovasi László megvesztegetésével kapcsolatos ,,árulkodó,, magnófelvételeket is. (folyt.köv.)
1990. március 12., hétfő 20:14
|
Vissza »
|
|
Maratoni fegyelmi tárgyalás a Lovasi-ügyben (2. rész)
|
Jóval több, mint három óra elteltével, pontosan 20.44-kor hagyta el a tárgyalás színhelyéül szolgáló tanácstermet Petres Tamás, aki a még várakozó néhány újságírónak csak ennyit mondott:
- Jó alaposan ,,megforgattak,,, minden hangsúlyomra, szavamra figyelni kellett...
Időközben Havas Henrik, az MLSZ sajtószóvivője is rövid összefoglalát adott, többek között megjegyezve: elnézést kell kérniük a sajtó képviselőitől a hosszadalmas procedúra miatt, de ez érthető, mert két ember jövőjéről van szó. Erre dr. Izsó Ignác, a Magyar Labdarugóedzők Testülete jogi irodájának vezetője, Petres egyik védője így replikázott:
- Hogy-hogy két ember jövőjéről tárgyalnak? Legjobb tudomásom szerint hétfőn nem Petres Tamás, hanem Lovasi László ügyét tárgyalja a szövetség fegyelmi bizottsága... (folyt.köv.)
1990. március 12., hétfő 20:56
|
Vissza »
|
|
Maratoni fegyelmi tárgyalás a Lovasi-ügyben (3. rész)
|
Háromszázhetvenöt perces kihallgatás és tanácskozás után az MLSZ munkahelyi fegyelmi bizottsága meghozta döntését, Lovasi Lászlót vétkesnek találták a Munkatörvénykönyv 55. paragrafusa I/F pontja megszegésében, s ezért állásából azonnali hatállyal elbocsátották. Ez ellen a döntés ellen Lovasi László tizenöt napon belül fellebbezhet az MLSZ Munkaügyi Döntőbizottságánál.
Az indokolásban elhangzott, hogy Lovasi Lászlónak kötelessége lett volna munkahelyi elöljáróit tájékoztatni Petres Tamás ajánlatáról. Az indokolás kifejtésekor dr. Pethő Róbert azt is bejelentette, hogy büntetőjogi eljárást kezdeményeznek Lovasi László ellen a VI. kerületi Rendőrkapitányságon.+++
1990. március 12., hétfő 22:00
|
Vissza »
|
|
Maratoni fegyelmi tárgyalás a Lovasi-ügyben (4. rész)
|
A későbbi kérdezz-felelek során kiderült, hogy az MLSZ Elnöksége kedden mégsem tárgyalja meg a Petres Tamás kontra Videoton-Waltham munkaügyi, szerződési ügyet, hanem a korábban lemondott Fellebbviteli Bizottsága helyett egy újabb, mondhatni ad hoc jellegű hasonló bizottságot hoz létre, és az tárgyalja majd az említett ügyet.+++
1990. március 12., hétfő 22:13
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|