|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülése - szerda (3. rész)
|
A továbbiakban éppen ez ügyben, a törvényjavaslat tárgyalásának ütemezésével kapcsolatban robbant ki az egyik leghevesebb vita. Több ellenzéki politikus, köztük Tölgyessy Péter, a szabaddemokraták frakcióvezetője sérelmezte, hogy a javaslatot csak hétfőn este vehették kézhez a honatyák. Így az ellenzéknek jóformán még arra sem jutott ideje, hogy alaposan áttanulmányozza a jogszabálytervezet egyes passzusait, nemhogy kidolgozza módosító indítványait a számára elfogadhatatlannak tűnő előírásokkal, megkötésekkel kapcsolatban. Tölgyessy az önkormányzati választásokig rendelkezésre álló idő szűkössége miatt elismerte ugyan a polgármesterek helyzetének rendezését szolgáló törvény megalkotásának sürgősségét, ám úgy vélekedett, hogy a közelgő határidőnek mindenekelőtt a törvényelőkészítőket kellett volna gyorsabb munkatempóra ösztökélnie. Az ellenzék nem tehető felelőssé azért, hogy szeretné mélységében átgondolni a törvényjavaslatot, s módosító indítványok formájában is kifejteni véleményét a tervezetről.
A személyeskedésektől sem mentes vitát bonyolította az a körülmény, hogy a délutáni órákban ismertté vált: a tervezet ügyében elhangzó módosító indítványokat véleményező 25-tagú önkormányzati bizottság a napokban (közelebbről meg nem nevezett célú) franciaországi munkalátogatásra készül a Belügyminisztérium szervezésében. Márpedig nélküle nem születhet döntés az esetleges újabb módosításokról. Ez a vita során jelentőségénél kissé nagyobb súlyt kapott körülmény arra késztette a kisgazdapárti frakcióvezetőt, Torgyán Józsefet, hogy a törvényjavaslat általános vitájának lezárását, vagyis újabb módosító indítványok benyújtásának megakadályozását kérje. ,,Ügyrendi,, javaslatától végül annak a ki nem mondott, ámbár egyértelművé vált ígéretnek a nyomán állt el a képviselő, hogy az önkormányzati bizottság a köz érdekét előbbre rangsorolva - ha kell - lemond a francia útról.
Az áldozatvállalás e megnyugtató fejleménye nyomán az elnöklő Szűrös Mátyás bezárta az ülést. A honatyák hétfőn délelőtt 10 órakor folytatják a törvényhozás munkáját. Várhatóan további heves csatákra kell felkészülniük a honatyáknak, hiszen az eddig elhagzottak tanúsága szerint például az ellenzék össztüzet zúdít a véleménye szerint túl szigorú összeférhetetlenségi szabályokra. Továbbá szeretnék elérni azt is, hogy e szabályrészeket az alkotmányerejű törvényeknek kijáró kétharmados többséggel fogadják el. (folyt.köv.)
1990. augusztus 29., szerda 19:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|