|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Szűrös Mátyás az MSZP választási gyűlésén Várpalotán
|
1990. március 19., hétfő - Szűrös Mátyás ideiglenes
köztársasági elnök, aki hétfői dunántúli útja során eszmecserén
találkozott a veszprémi Vegyipari Egyetem oktatóival és
hallgatóival, délután Várpalotán, a Jószerencsét művelődési házban
beszédet mondott a Magyar Szocialista Párt választási gyülésen.
A szónok hangsúlyozta: a magyar nemzetnek érdeke, hogy a választás napján minden szavazásra jogosult állampolgár járuljon az urnák elé és szavazzon a szabad, demokratikus Magyarországra. Ezen a héten, a választások napjáig - mint hangoztatta - különösen fontos, hogy valamennyi politikai párt kulturáltan kezelje politikai érdekeit, programja érvényrejuttatását. A nemzet, a nép érdekeit nem szabad alárendelni egy-egy párt szűkebb érdekeinek.
Külföldi tapasztalataira utalva arról is szólt, hogy - bár Magyarország a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll - a politikai harcokat itthon kell megvívni és az ország gondjait is itthon kell rendezni. Ehhez - mint említette - szükség lesz a demokrácia kiteljesítésére, a tőke erjesztő erejének működtetésére és megfelelő szociálpolitikára, amelyben méltó képviseletet kell vállalnia egy demokratikus törekvésü baloldali erőnek.
Szűrös Mátyás hétfőn este választói gyűlést tartott Zircen is. (MTI)
1990. március 19., hétfő 19:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|