|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Szerbiai ellenzéki pártok tanácskozása Koszovóról (2.rész)
|
Ezt követően több szónok Joszip Broz Titót vádolta a koszovói válságért, hangoztatva, hogy ezért felelősségre kell vonni legközelebbi, még élő munkatársait.
A szerb Emberi Jogi Bizottság elnöke felszólalásában kijelentette, hogy Koszovóban megsértik az alapvető emberi jogokat. Ezért első lépésként abba kell hagyni a politikai pereket (köztük Azem Vllasi, a koszovói Kommunista Szövetség volt elnöke és 14 társa bírósági perének tárgyalását) és szabadlábra kell helyezni a politikai foglyokat.
Néhány felszólaló azt bizonygatta, hogy nincs szükség a Szerb Köztársaság két autonóm tartományára, Koszovóra és a Vajdaságra, s ezeket meg kell szüntetni. Egyikük szerint az lenne a ,,legjobb megoldás,,, ha Koszovót a Crna Gora-i Köztársasághoz csatolnák.
Az Egyesült Demokratikus Kezdeményezés, a Jugoszlávok Szövetsége és még két-három alternatív szervezet képviselői az erőszak alkalmazásával szemben a szerbek és az albánok párbeszédét, a problémák békés, tárgyalásos megoldását helyezték előtérbe, de szavaikat füttykoncert fogadta.
A gyűlés minden résztvevője egyetértett abban, hogy az eddigi koszovói jugoszláv politika kudarcot vallott, a válság az elmúlt évtizedben tovább mélyült. Ezért új politikát kell kidolgozni. Ennek alapelveiről, fő törekvéseiről azonban még minimális egyetértés sem alakult ki. +++
1990. március 10., szombat 12:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|