|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Észt Liberális-demokrata Párt
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. március 10. szombat (MTI-tud.) -
Észtországban szombaton megalakult a Liberális Demokrata Párt. Az
alakuló kongresszuson 250 párttag vett részt. Meghívottként jelen
volt a magyar Szabaddemokraták Szövetségének képviselője, Krasztev
Péter, aki telefonon tájékoztatta az eseményről az MTI moszkvai
irodáját.
A párt az alapítók szándékai szerint nyugati típusú liberális pártként kíván tevékenykedni, amelynek egyik fő célja az észt függetlenség megteremtése. Az alakuló kongresszuson elfogadott program a személyiség szabadságának mind teljesebb kibontakoztatását, az emberi jogok érvényesítését, a szabad vállalkozást, a piacgazdálkodásra épülő és a társadalom minden tagjának szociális igényeit kielégítő gazdaságot, a nemzetiségek nemzeti-kulturális szabadságának biztosítását hirdeti meg. A kongresszus külön dokumentumot fogadott el a baltikumi köztársaság gazdasági önelszámolásra történő átállásáról.
A LDP egyelőre határozottan értelmiségi párt akar lenni, a mostani aktivisták zöme is művész, író, de akad köztük műszaki értelmiségi, mérnök is. A párt elnökévé a köztársaságban régi ellenzéki tevékenységéről ismert Paul Erik Rummo költőt választották meg. +++
1990. március 10., szombat 10:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|