|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (37. rész) - Dió 4.
|
A Parlament ezután elfogadta a korábban póttag Fonyó Gyula jelölését az Országos Választási Bizottságba, ugyanakkor döntöttek arról, hogy visszahívják az Országos Választási Bizottságból - az MSZP parlamenti csoportjának korábbi kezdeményezésére - Torgyán Józsefet.
Az Országgyűlés megválasztotta a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságot is, ebben a Parlamentben már képviselettel bíró pártok egy-egy jelöltje kapott helyet. A bizottság elnöke Mezey Károly lett. Tagjai: Solymosi József, Varga Sándor, Fodor László, Debreczeni József, Vassné Nyéki Ilona, Tamás Gáspár Miklós.
Nemes Tamás (Komárom-Esztergom m., 6.vk.) arról tájékoztatott: 18 képviselővel megalakult azoknak a képviselőknek a parlamenti csoportja, akik elfogadták a Hazafias Választási Koalició programját, és támogatásával indulni kívánnak a választáson.
Az elnöklő Fodor István javaslatára a képviselők úgy döntöttek, hogy a jövő hét szerdáján folytatják munkájukat.
Ezzel berekesztette az Országgyűlés januári ülésszaknak negyedik munkanapját. (MTI)
1990. január 26., péntek 19:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|