|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Segítség Romániának (1. rész)
|
1989. december 22., péntek - Országszerte megmozdultak a pártok, vállalatok, társadalmi egyesületek, szervezetek és magánszemélyek, hogy segítséget nyújtsanak a romániai tragikus vérengzés áldozatainak, a hiányos közellátás miatt szenvedő román népnek és a nemzeti kisebbségeknek.
A fővárosi tűzoltók személyi állománya, az Országos Független Tűzoltó Szakszervezet felhívta az ország valamennyi tűzoltóját, hogy jelentkezzen azonnali véradásra a Romániában megsebesültek megsegítésére. A Szabad Demokraták Erdély csoportja segélyszállítmányaiban közvetlenül visz vért Romániába. Szombaton reggel 8 órától a Péterfy Sándor utcai kórház vérellátó alállomásán adhatnak vért az önként jelentkezők. A véradás időpontjai: december 23-án, szombaton 8 és 15, december 24-én, vasárnap 8 és 12, december 27-én, szerdán 7 és 17, december 28-án, csütörtökön 7 és 17, valamint december 29-én, pénteken 7 és 13 óra között. A Magyar Orvosi Kamara arra kérte az orvoskollégákat, hogy kísérjék figyelemmel a sajtó jelzéseit és álljanak készenlétben az esetleges segélynyújtásra. A legjobb tudásuk szerint nyújtsanak segítséget a romániai rászorulóknak, valamennyi egészségügyi területen. Az Aerocaritas kéri a programjában résztvevő orvosok és szakápolók jelentkezését, azokét, akiknek módjában áll orvosi segítséget nyújtani a rászorulóknak, a magyar-román határon. Jelentkezhetnek a szegedi 62-53-950 telefonszámon, itt megadhatják, milyen táviratcímen vagy telefonszámon érhetők el. A Magyar Gyógyszerész Kamara kéri a gyógyszerészeket, hogy álljanak készenlétben romániai szállítmányok, elsősorban antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, tetanusz- és vérpótló-készítmények kiadására. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének választmánya és a Magyar Demokrata Fórum celldömölki szervezete azzal a kéréssel fordul a vasutasokhoz, hogy véradással és gyors szállítással segítsék a romániai rászorultakat. A Magyar Demokrata Fórum Komáromi Városi Szervezete és a Komárom Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vzetői és dolgozói száz mázsa liszt-segélyszállítmányt indítottak útnak a nagylaki határállomásra. (folyt.köv.)
1989. december 22., péntek 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|