|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki Kerekasztal megállapodásai
|
------------------------------------ München, 1989. szeptember 28. (SZER, Világhíradó) - Az elmúlt napok jelentős eseményét, az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal megállapodását Gadó György kommentálja. - Amint emlékezetes a háromszögletűre sikerült nemzeti kerekasztal tárgyalásainak első szakaszát lezáró megállapodás hátrahagyott néhány jelentős problémát, amelyek megoldását pedig az ellenzék célul tűzte ki a tárgyalások kezdetén. Három szervezet: a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája többek között emiatt nem írta alá a megállapodást. A függőben maradt kérdések rendezése nélkül nem lehet meggyőzően szavatolni a küszöbön álló választások szabadságát. Miről van szó? - A Munkásőrség feloszlatásáról, a kommunista párt vagyonának hiteles felméréséről és megosztásáról, a megyei napilapok kommunista párti irányításának megszüntetéséről és a munkahelyi pártélet felszámolásáról. A megállapodást aláíró és alá nem író ellenzéki szervezetek egyetértenek abban, hogy ezekről a fontos kérdésekről mielőbb folytatni kell a tárgyalásokat az MSZMP-vel. Az ám, de Németh Miklós a parlamentben már amiatt is szemrehányást tett az ellenzéknek, hogy az eddigi tárgyalásokon az MSZMP-t és nem a kormányt választotta partneréül. A jövőre nézve pedig hangoztatta, hogy már az újonnan megválasztandó Országgyűlés összehívása előtt is a kormány és a parlament az elsődleges és legitim döntési központ. Akármennyire helyes is, hogy kormány és törvényhozás függetlenedjék a kommunista párt gyámkodásától, nem valószínű, hogy ennek puszta kinyilvánítása meghozza a tényleges függetlenséget. És bár a politikában sokszor a szavak is a tények súlyával hatnak, valószínűtlen, hogy az óhajok és elvárások felkiáltó jelei ellensúlyoznák a tényállásból adódó kérdőjeleket. A tények állása szerint pedig a mai kormány és parlament zömében a kommunista párt tagjaiból áll. Ez a párt ugyan nem egységes, határozatlan és holnapra talán szétesik, de ma még ő az elsődleges, noha nem legitim döntési központ. (folyt.)
1989. szeptember 28., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|