|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (30. rész)
|
A programsorozatot érintő felvetésekre Németh Miklós miniszterelnök válaszolt. Azokhoz csatlakozott, akik úgy vélekedtek: ne bővüljön az előterjesztett programcsomag. Az elhangzott javaslatokat sorra véve elmondta: a vadászat és erdőgazdálkodás kérdéseit áttekintő tervezetet két változatban elkészítette az illetékes tárca, tehát ez bármikor előterjeszthető. Az ifjúságpolitikai intézkedéscsomagról úgy vélekedett, hogy azt decemberben a költségvetési programmal egyidejűleg lehetne előterjeszteni és megvitatni. A bányászat és energiagazdálkodás ügyében azonban azt az álláspontot képviselte a miniszterelnök, hogy ezt a kérdéskört nem lenne célszerű elszakítani az átfogó energiapolitikai koncepciótól, és ezért önálló napirendi pontként nem javasolta ennek megtárgyalását. Hozzátette: ez természetesen nem jelenti azt, hogy a bányászat kérdéskörével nem kell folyamatosan foglalkoznia mind a kormányzatnak, mind a parlamentnek. A Munkásőrségre vonatkozó felvetés kapcsán Németh Miklós kifejtette: nem ért egyet ennek napirendre tűzésével. A kormány májusi ülésén már módosította azt a rendelkezést, miszerint a Munkásőrség felett az MSZMP vezető testületei gyakorolnak felügyeletet. Ez év májusa óta a Munkásőrség felett felügyeleti jogkörrel a Minisztertanács rendelkezik, tehát nem lehet párthadseregnek tekinteni a Munkásőrséget. Ugyancsak májusban született döntés arról, hogy a Munkásőrségnek úgymond a történelem által meghaladott funkcióit törölni kell, s a szervezet jelképeit, feladatait a közeljövőben újragondolják, beillesztve a hadsereg fejlesztési koncepciójába. A miniszterelnök leszögezte: törvényes garanciák vannak arra, hogy egyetlen fegyveres testület sem használható fel egy esetleges erőszakos visszarendeződésre. Végezetül Németh Miklós kérte, hogy a Minisztertanács által beterjesztett programot fogadja el az Országgyűlés. A miniszterelnöki választ követően Szirtesné dr. Tomsits Erika felvetette: célszerű lenne az országgyűlési programba felvenni az új tájékoztatási törvény megtárgyalását, mert véleménye szerint ennek elfogadása nélkül elképzelhetetlen a békés átmenet, illetve a választások lebonyolítása. Sasvári József pedig azt erősítette meg, hogy elhangzott felvetésében nem önálló napirendként, hanem az energiakoncepció részeként javasolta a bányászat problémakörének megtárgyalását. Az Országgyűlés mind Sasvári József, mind Szirtesné dr. Tomsits Erika javaslatát elfogadta. Ezt követően határoztak a kormány által beterjesztett programsorozat egészéről: ezt szintén elfogadta az Országgyűlés. Elvetették azonban Tornai Endrének a vadászati törvény megtárgyalását sürgető javaslatát. (folyt. köv.)
1989. szeptember 28., csütörtök 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|