|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
A kerekasztal-tárgyalások fejleményei
|
------------------------------------- München, 1989. szeptember 18. (SZER, A mai nap) - Szőcs Géza jelenti a legújabb hazai politikai fejleményekről: - Amennyit egy gyors hírben el lehet mondani a Nemzeti Kerekasztal maratoni tárgyalássorozatának ma esti fináléjáról, az röviden ennyi: Az ellenzéki oldalon résztvevő 9 szervezet közül 5 aláírta az MSZMP-vel és a harmadik oldallal a közös megállapodást. Négyen ezt nem vállalták. Legkategórikusabb közülük az SZDSZ és a Fidesz álláspontja. Noha holnap e mai végső tárgyalási fordulóra még részletesen vissza fogunk térni, annyit hadd bocsássunk előre, hogy az aláírást nem vállaló szervezetek eltekintettek úgymond: vétójoguktól. Tehát a meegállapodás végső fokon véglegesnek tekinthető. Az SZDSZ holnapra sajtótájékoztatót hívott össze a fejlemények értékelésére. Ma este pedig a Fidesz-szel közösen nyilatkozatot tett közzé. Az alábbiakban e nyilatkozat második részét ismertetem: "A magunk részéről a megállapodást jelen állapotában nem írhatjuk alá. Nem kívánjuk azonban kisebbségi álláspontunkkal megbénítani az Ellenzéki Kerekasztal többi tagszervezetét - írja a nyilatkozat - ezért felfüggesztjük abból fakadó jogunkat, hogy a Kerekasztal, mint egyik tárgyalófél csak valamennyi tagjának egyetértésével határozhat. Így módot adunk az aláírásra azoknak a társszervezeteknek, amelyek ezt indokoltnak tartják. Az MSZMP indítványa szerint vitás kérdésekben a kormány valamennyi fél álláspontját terjessze a parlament elé. Véleményünk szerint a jelenlegi országgyűlés nem dönthet el az átmenetet alapvetően befolyásoló olyan kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés a kormányzó párt és ellenzékek között. A tárgyalásokra éppen azért van szükség, mert ez az országgyűlés nem alkalmas a népakarat kifejezésére. (folyt.)
1989. szeptember 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|