|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP Hajdú-Bihar megyei szervezeteinek és a SZIM debreceni szervezeteinek felhívása (OS)
|
1989. szeptember 15., péntek - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Hajdú-Bihar megyei szervezetei és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom debreceni szervezetei felhívással fordulnak az ország közvéleményéhez, a Minisztertanácshoz, a Parlamenthez, a Nemzeti Kerekasztalhoz, az MSZMP-hez, a Munkásőrséghez és a KISZ utódszervezeteihez. A kapkodó jogalkotás deklarált céljaitól eltérő lehetőségeket tartalmaz: a földtörvény lehetővé tette a KISZ-nek, hogy kezelő létére tulajdonjogot ruházzon át, a gazdasági társaságokról szóló 1989. évi VI. tv. módot adott arra, hogy táradalmi szervezet egy személyben kft.-t alapítson, a vállalati törvény lehetőséget adott arra, hogy társadalmi szervezet, egyesület vállalatot alapíthasson. Így történhetett meg, hogy a KISZ jelentős értékű ingatlanait 100 forintos eszmei értéken értékesítse (szerencsére erre már nincs mód), de az MSZMP vagyonát legutóbb reprivatizálni akarta és akarja a Next 2000 Kft.-n keresztül, vagy jelenleg a bizonytalan jogi státusú Munkásőrség vállalatokat alapíthasson. Sajnálatos tény, hogy ezek a ,,jogszerű,, eljárások alkalmasak a nemzeti vagyon széthordására és elherdálására. Az MSZDP Hajdú-Bihar megyei szervezetei és a SZIM debreceni szervezetei követelik, hogy az MSZMP, a Munkásőrség és a KISZ utódszervezetei haladéktalanul zárolják vagyonukat, ingóságukat és ingatlanaikat. Az MSZDP és a SZIM követelik, hogy a fent említett három szervezet haladéktalanul tárja a nemzet közvéleménye elé az 1988. január 1-jei és az 1989. augusztus 31-i teljes vagyonleltárát, és közölje a két időpont közötti különbözetet. Csak így lehet megakadályozni azt, hogy a nemzeti vagyon - a demokratikus országgyűlési választások előtt - illetéktelenek kezére juthasson, és azt, hogy a fent említett három szervezet különféle jogi trükkökkel politikai hatalmát, gazdasági hatalommá változtassa. (OS)
1989. szeptember 15., péntek 11:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|