|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Mécs Imrével - 5. folyt.
|
- A magyar sajtóban, rádióban újabban egyre több szó esik az úgynevezett visszarendeződésről. Maga Szűrős Mátyás az Országgyűlés elnöke a múlt héten, ha jól emlékszem, olyan célzást tett, hogy a visszarendeződés szele fúj. Valójában Nyugatról nehéz elképzelni egy visszarendeződést - egyrészt - addig amíg Gorbacsov hatalmon van. Másrészt nem látni tisztán, hogy ezek a visszarendezők - ezeknek milyen politikai programjuk lenne, milyen gazdasági programjuk lenne. Tehát nem látni reálisan, hogy lehetőség lenne-e egy visszarendeződésre. Erről mi a véleményed? - A visszarendeződés bármilyen mértékben és formában öngyilkosság lenne. Öngyilkosság lenne az ország részére, amelyet a leginkább sajnálnánk, másrészt pedig öngyilkosság lenne a kommunista párt részéről is. Mert ezzal tökéletesen elvesztené a hitelét és a maradék becsületét is. Nem hiszem, hogy a kommunista párt tagjainak nagy része visszarendezni akarna. De sajnos: nem látunk bele a kommunista párt tagságába, nincs frakciószabadság, nincs véleményszabadság, a párton belül - így nem tudjuk, hogy ezek a mítikus visszarendezők, ezek a konzervatívok vagy fundamentalisták hányan vannak. Gyanítjuk, hogy sokkal nagyobb a hangjuk, mint ahányan vannak, és többnyire öreg, műveletlen sztálinistákról van szó. Azonban a kísértés mégis nagy, mert kezükben van a fegyveres erő, kezükben van a hatvanezer fős Munkásőrség - amely több mint a fele a reguláris magyar hadsereg létszámának. Éppen ezért, minden további demokratizálásnak alapvető, nélkülözhetetlen, és elengedhetetlen feltétele, hogy a Munkásőrséget oszlassák föl, hogy a kint lévő fegyvereket gyűjtsék be, hogy az erőszakos visszarendezésnek minden lehetősége is megszűnjön. Ezen túlmenően nem látom nagy valószínűségét a visszarendeződésnek, de védekezni kell ellene, mert mindig voltak kalandorok, akik az ország kárára is hajlandók ilyen rettenetes kalandokba bemenni. Megnyugtató az, hogy a Szovjetunió nincs abban a helyzetben, hogy fegyveres támogatást nyújtson bármilyen visszarendeződési kísérletnek. (folyt.)
1989. szeptember 10., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|