|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- Az MSZMP jelenlétének kérdése - 2. folyt.
|
Az MSZMP mélyen megosztott. Teljes válságának egyik oka, hogy patthelyzetbe került. Gazdaságilag és politikailag tehetetlen, eddigi programja téves eszmén alapult. Új programot nyújtani nem tud. A hatalomhoz mégis görcsösen ragaszkodik. Ezt a patthelyzetet csak erősítik a szovjet belső átalakulás fokozódó nehézségei, bizonytalan kimenetele. A Münnich Ferenc Társaság és más ortodox kommunisták arra számítanak, hogy a peresztrojka befulladhat, az etnikai feszültségek fokozódhatnak, párosulva a tagköztársaságok kiválási törekvéseivel. Mindez átmenetileg kikényszerítheti a kemény vonalhoz való visszatérést Moszkvában. Akkor pedig a reformszárny eltávolítható az MSZMP-ből és megkezdődhet az általános visszarendeződés. A belső szovjet viszonyoknak ez a Janus-arca, kettőssége az MSZMP tudathasadásának a másik oka. A harmadik oka, hogy ma már nemcsak Moszkvától függ az ország sorsa, de a Nyugat segítségétől is. Ez utóbbinak pedig előfeltétele a piacgazdálkodásra való áttérés, amely viszont lehetetlen az MSZMP politikai és gazdasági előjogainak - többek között a munkahelyi pártszervezeteknek és a Munkásőrségnek - a mielőbbi felszámolása nélkül. +++
1989. szeptember 8., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|