|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
A tárgyalóasztal mellől
|
----------------------- München, 1989. szeptember 7. (SZER, A mai nap) - Magyarországon a párt és az ellenzék tárgyalásain tegnap megállapodás született a választás lebonyolításáról. A részleteket Szőcs Géza mondja el Budapestről: Mi az, ami viszonylag új és aránylag biztos információnak számít a szerda délutáni nemzeti kerekasztal-forduló másnapján? Először is a választási rendszerrel foglalkozó modellező matematikusoknak úgy tűnik, sikerült bejuttatni a parlamentbe még 24 honatyát, vagyis számításaink szerint az eddig elképzelt 350 fő helyett 374 főből állna az új parlament. Ennek, illetve a listák aránymegoszlásának köszönhetően sikerül-e elkerülni a választáson azt, hogy nagyobb számú szavazat kárba vesszen, illetve, hogy torzulások álljanak elő a leadott szavazatok és elnyert mandátumok arányában? Érdekes információ, hogy mennyit bocsátana az MSZMP saját vagyonából a kormány rendelkezésére. Ez mintegy 2 milliárd 100 millió forint lenne, a párt vagyonának körülbelül egynegyede. Az MSZMP egyébként megerősítette, hogy az új Országgyűlés előtt hajlandó elszámolni összes vagyoni kérdéseiben. A nagyobb számú olyan probléma ellenére, amelyeket vissza- vagy átutaltak különböző alacsonyabb szintű bizottságok munkaasztalára, mégis van egy olyan végleges eredmény, amelyet a tegnapi forduló szentesített. Ez pedig az, hogy a választójogi törvényt immár elfogadottnak lehet tekinteni. A jelekből az olvasható ki, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa hajlandó volna visszaülni a tárgyalóasztalhoz. (folyt.)
1989. szeptember 7., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|