|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- Szűrös Mátyás londoni nyilatkozata - 2. folyt.
|
- Az biztos, hogy ma Magyarországnak, általában a vezetőknek nem könnyű a helyzete. Az Országgyűlés elnökének pedig különösen nem. Ugyanakkor azt szeretném hangsúlyozni, hogy akármennyire is vitatják ennek az Országgyűlésnek a legitimitását, nehéz elvitatni, mert egyike azon szervezeteknek Magyarországon, amely leginkább demokratikusan került megválasztásra. Természetesen egy meghatározott szituációban, de az összetétele inkább vitatható, és ha vitatják is ezt, tudomásul kell venni mindenkinek azt a történelmi tényt, hogy erre az Országgyűlésre történelmi küldetés hárul azáltal, hogy ez rakja le az alapjait a parlamenti demokráciának, vagy a képviseleti demokráciának, korszerű törvények megalkotásával. Már eddig is egész sor törvényt megalkottunk. Nagyon fontos ezek között az egyesülési törvény, gyülekezési törvény, gazdasági területen például a társasági törvény, a vállalkozói törvény, és most kerülnek majd a parlament elé az úgynevezett sarkalatos törvények: az új választójogi törvény, a pártokról szóló törvény, a köztársasági intézményről szóló törvény és ennek megfelelően az alkotmány módosítása, hogy eljussunk a szabad, demokratikus választásokig. Mi erre készülünk. Hogy ezekre a választásokra mikor kerül sor, az függ nagymértékben attól, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyaláson milyen eredmények születnek, és mindezt hogyan tudjuk a demokratikus intézményrendszeren keresztülvinni. - Az egyik legégetőbb kérdés, ami Angliában a sajtót, televíziót, rádiót foglalkoztatja, a keletnémet menekültek sorsa Magyarországon. Megvan ehhez a megfelelő törvénykezés vagy törvényhozás, hogy ezeknek a menekülteknek lehetővé tegye Magyarország, hogy Nyugat-Németországba jussanak? (folyt.)
1989. szeptember 6., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|