|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú politikai tárgyalások (5. rész)
|
A vitában szó volt arról, hogy a pártok finanszírozásának kérdésében az EKA eredeti álláspontjához képest több engedményt tett. Így például már nem tartja szükségesnek, hogy az összes társadalmi szervezet vagyonát egy körben tegyék átvilágíthatóvá. Elfogadta, hogy az ifjúsági szervezetek és a szakszervezetek külön-külön, egymás között oldják meg az ifjúság, illetőleg az érdekvédelmi szervezetek vagyonával kapcsolatos problémákat. Ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy az MSZMP nem az egész vagyonát, hanem annak csak egynegyedét kívánja alku tárgyává tenni. Ugyanakkor az EKA képviselői fenntartásukat hangoztatták azzal kapcsolatban, hogy az MSZMP makacsul kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint vagyonával csak tagjainak köteles elszámolni. Az EKA szerint az MSZMP állampártként, privilegizált helyzetben tett szert vagyona jelentékeny részére, ezért köteles arról az egész társadalom előtt elszámolni. Gaskó István (EKA) beszámolt arról, hogy az Ellenzéki Kerekasztal képviselői szerdán tárgyaltak Raft Miklós államtitkárral, a Minisztertanács Hivatalának elnökével az MSZMP részéről a kormány rendelkezésére bocsátott 2,1 milliárd forintos vagyon, javarészt ingatlan sorsáról. Hangsúlyozta: kezdeti lépésként sem tartják elfogadhatónak az első ajánlatot, amely szerint az ellenzéki szervezetek a fővárosban két épületet kapnának, egyet a központban, egyet külterületen. Különösen, hogy vidéki infrastruktúráról szó sem esett. Márpedig így a sokat hangoztatott esélyegyenlőség felé haladásra vidéken tovább csökken a remény. Pozsgay Imre válaszában nagyon fontos kijelentésnek minősítette, hogy az MSZMP egyetértését fejezte ki azzal, miszerint a többpártrendszer nem kerülhet többe az egypártrendszernél. Emlékeztetett arra, hogy a párttörvényről szóló megállapodással az MSZMP kötelezőnek tartja vagyonának átvilágítását. Ezzel kapcsolatban azonban megerősítette az MSZMP azon elvi álláspontját, hogy a háromoldalú tárgyalásokat nem tartja illetékesnek a vagyonáról való elszámolásra. Végezetül megjegyezte: megérti az ellenzéki pártoknak az átmeneti időszakban való működéssel kapcsolatos kérdéseit. Ugyanakkor ezeket jogalkotáson kívülieknek minősítette. Épp ezért megkérdezte: mi az akadálya, hogy a párttörvény vonatkozásában kimondassék a konszenzus. (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 22:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|