|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi konferencia a polgári jogi kodifikáció kérdéseiről (1.rész)
|
1989. szeptember 5., kedd - Magyarországon az elkövetkezendő fél évtizedben vegyestulajdonú piacgazdaság létrejöttével kell számolni, jelentősen átalakulnak a tulajdonviszonyok. Egyebek között erről beszélt dr. Sárközy Tamás, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára a polgári jogi kodifikáció kérdéseit elemző nemzetközi kerekasztal-konferencián az MTA Zenetudományi Intézetében.
Előadásában kifejezte meggyőződését, hogy támogatni kell a működő tőke beáramlásának gyorsítását, biztosítva, hogy a külföldiek a magyar gazdálkodókkal - s nemcsak állami vállalatokkal és szövetkezetekkel, hanem magánvállalkozásokkal is - közös cégeket hozzanak létre társasági formában. Szerinte az állam közhatalmi és tulajdonosi funkcióját következetesen, szervezetileg is el kell különíteni. Arra van szükség, hogy a közhatalmi-jogi szabályozás valamennyi gazdálkodóra nézve egyformán érvényesüljön, az állami vállalatok ne élvezzenek privilégiumokat. A ,,túlállamosítás,, csökkentése elengedhetetlen: privatizálni kell a szövetkezetek, a helyi, területi önkormányzatok, a kül- és a belföldi vállalkozók javára. Az állami szektor befolyása ennek eredményeként csökken ugyan, de a nyugati államokéhoz képest még mindig jelentős tényező marad. Sárközy Tamás szólt arról is, hogy - bár a versenyszféra nagyvállalatainál kívánatos lenne - valamennyi állami vállalatot nem lehet társasággá átalakítani. Arra van szükség, hogy az állam intézményesen támogassa: a részvénytársaságokban a munkavállalók minél szélesebb körben jussanak ingyenes vagy kedvezményes dolgozói részvényhez, illetve a lakosság vásároljon értékpapírokat, jusson kisrészvényesi pozícióba. Ennek alapjait a társasági törvény, illetve a szövetkezeti törvény 1989-es módosítása megteremtette, de az értékpapír-kibocsátási törvény után újabb intézkedésekre van szükség. Nélkülözhetetlen, hogy az állam támogatásban részesítse az állampolgári kisvállalkozásokat, gazdasági ösztönzőkkel is segítse minél több közkereseti és betéti társaság, kft létrejöttét magánerőből. Ennek alapfeltétele, hogy az államigazgatási előírások feleslegesen ne gátolják a tulajdonos rendelkezési jogát, a gazdálkodó szervezetek belső működésének rendjét pedig az állam kívülről ne szabályozza. (folyt.köv.)
1989. szeptember 5., kedd 16:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|