|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
EKA-MSZMP tárgyalások
|
--------------------- München, 1989. szeptember 5. (SZER, Magyar híradó) - Az Ellenzéki Kerekasztal tegnap igazi politikai ellenféllel, az MSZMP-vel ült szemben a középszintű egyeztető tárgyalásokon. Mint jelentettük: megegyeztek abban, hogy a címer ügyében népszavazás dönt. Kompromisszum született a tervezett alkotmányban használadó megjelölésről, melynek értelmében a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyformán helyet kapnak a következő alkotmányban. De az ugyancsak jelenlévő Szőcs Géza több más eredmény mellett hiányolta az MSZMP tárgyalócsoportjának korábban tapasztalt szuverén fellépését. Az okról - mint tudjuk - Pozsgay Imre azt mondta: a Központi Bizottság nem támogatta a tárgyalócsoport álláspontját a munkahelyi pártszervezetek ügyében. Nos, ez után a bevezető után hallgassák meg Szőcs Géza tudósítását: - A nyilvánosság egy és oszthatatlan - jelezte Orbán Viktor hétfőn délután a Nemzeti Kerekasztal újabb középszintű tárgyalási fordulóján, mikor feltették a kérdést, hogy van-e az ellenzéknek kifogása az amerikai és angol sajtóattasék jelenléte ellen. A továbbiakban még egy figyelemreméltó politikabölcseleti aforizma hangzott el a tárgyalóasztalnál, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor bizonyos részproblémákat egymással kötelezően összefüggőnek értelmezett, amelyeket célszerűtlen és indokolatlan volna külön-külön tárgyalni. Másfelől majdhogynem elvtelen árukapcsolásnak minősítette azt, hogy az MSZMP delegációja a munkahelyek párttalanításának és a pártok külföldről kapott adományainak kérdését globális halmazként igyekszik kezelni. Erre felelte Pozsgay Imre azt, hogy minden mindennel összefügg. (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|