|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki pártok megbeszélései Gödöllőn
|
--------------------------------------- München, 1989. szeptember 5. (SZER, Magyar híradó) - Visszautalnék arra a megjegyzésre, hogy az ellenzék eddigi sikereinek egyik gyökere az egyes csoportok együttműködése volt. Tudomásom szerint ezt szorgalmazta az az összejövetel is, amely a hét végén a gödöllői Ellenzéki Kör meghívására tanácskozott. A Magyar Demokrata Fórum listáján a parlamentbe jutott Roszik Gábor elnökletével a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége helyi és fővárosi tagjai beszélgettek a három párt együttműködésének szükségességéről. Persze, ha már így hangsúlyozottan az együttműködés szükségességéről beszélnek, azonnal arra gondol az ember, hogy itt valami nincs rendben. - Haraszti Miklós az SZDSZ részéről volt Gödöllőn. Mondd, nincs egyetértés? - Hát, aki az Ellenzéki Kerekasztal belső életébe bepillanthat, az láthatja, hogy az egység nehezen kovácsolódik minden pillanatban. Azt is lehetett tudni az utóbbi időben, hogy a Demokrata Fórum vezetősége a szabaddemokratákat és a Fideszt nem magába foglaló együttműködésen, pártegyüttműködésen - lehet ezt mondani, hogy koalíción - gondolkodik. Csak egy ilyen kis hír formájában megjelentettek egy "nemzeti közép"-nek nevezett pártszövetségi gondolatról egy kis hírt - éppenséggel a Kerekasztal egyik legizgalmasabb pillanatában - akkor, amikor a köztársasági elnök ügyében kellett kikovácsolnunk az egységünket. (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|