|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
A munkásőrség szóvivőjének nyilatkozata a reformköri munkásőrök felhívásáról (1. rész) (OS)
|
1989. szeptember 4., hétfő - A Magyar Távirati Iroda híradásából a rádió és a televízió vasárnap, a napilapok pedig hétfőn ismertettek részleteket az MSZMP-reformkörök második országos tanácskozásán bejelentett felhívásból, amelyet az azon részt vevő munkásőrök közül tettek közzé tízen. Eszerint kifejezték, hogy a jövőben ne legyen egy pártnak sem fegyveres testülete, s hogy a munkásőrséget fel kell oszlatni, és úgy újjászervezni, hogy mentesüljön a pártok harcától, legyen más neve, a felvétel ne függjön a párttagságtól. Közölték továbbá, amíg az általuk javasolt új fegyveres szervezet létre nem jön, addig fegyverükről lemondanak. A Munkásőrség Országos Parancsnokságára hétfőn egész nap tömegével érkeztek a telefonhívások arról, hogy a munkásőrök az egész testületben értetlenül fogadták tíz társuk nyilatkozatát. A munkásőrök ismeretei szerint a reformkörök e fórumán nem tíz, hanem 23 munkásőr vett részt, a többiek viszont nem írták alá a felhívást. Nyilván tudták, hogy a munkásőrség ma már nem egy pártnak a fegyveres testülete, hiszen az MSZMP Központi Bizottsága 1989. május 8-ai állásfoglalásával hatályon kívül helyezte a testület pártirányításáról szóló minden korábbi határozatát, míg a Minisztertanács az 1989. június 15-i ülésén arról rendelkezett, hogy egyedüli irányítója és felügyelője a munkásőrségnek. A nyilatkozók nem vették figyelembe azt sem, hogy az általuk javasolt újítások jó része már megvalósult, míg más része most van megvalósulóban. A munkásőrszolgálat ma nem függ például semmilyen párttagságtól. Ezt bizonyítja, hogy a munkásőröket nem az MSZMP-szervezetek veszik fel a testületbe, hanem a munkásőralegységek kollektívái, másrészt az MSZMP-tagokon kívül jelenleg is szolgálnak a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Magyar Demokratikus Párt, továbbá más pártok és szervezetek tagjai. Sőt az idén eskütételre készülő több mint ezer munkásőrjelölt mintegy kétharmada semmilyen párthoz nem tartozó magyar állampolgár. A munkásőrségben az országos parancsnok által kinevezett reformbizottság működik, amely javaslatokat készített a munkásőrség nevéről, jelvényéről, csapatzászlainak színéről, formájáról, a névadókról, az eskü új szövegéről, a testületen belüli megszólításról stb. Erről megkérdezték a parancsnokok és igen sok társadalmi munkásőr véleményét is. Ugyanez a reformbizottság dolgozik a munkásőrség feladata, szervezeti felépítése pontosításán, s e javaslatokat a kormány tárcaközi bizottságának továbbítja. (folyt.köv.)
1989. szeptember 4., hétfő 17:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|