|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Egyeztető tárgyalások - Eöry-interjú
|
------------------------------------ München, 1989. augusztus 29. (SZER, Magyar híradó) - Amiben nem született megegyezés a tegnapi tárgyaláson, az az, hogy milyen szervezetek állíthatnak jelölteket a választásokon. Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal szerint: csak pártok. De a harmadik oldal társadalmi szervezetei is követelik maguknak a jelöltállítás jogát. Miért akarhat egy szakszervezet - pontosabban a hivatalos szakszervezet - képviselőjelöltet? Erről kérdeztem Eöry Csabát, a TDDSZ szóvivőjét. - Mi sem értjük igazán, hogy milyen logika alapján, és milyen célok érdekében akarnak képviselőt állítani a harmadik oldal társadalmi szervezetei. A mi álláspontunk, azt hiszem világos és egyértelmű: úgy gondoljuk, hogy a parlamentben politikai akaratokat kifejező politikai pártoknak kell megjelenniük, és a pártoknak viszont nem szabad a munkahelyeken szervezkedniük. Munkahelyeken szakszervezetekre van szükség, és egyéb elsősorban lokális, vagy a kifejezett politikai akaratképzéssel - és a legkülönfélébb egyesületeket, társadalmi szervezeteket lehet létrehozni. Én csak találgatni tudok. Tehát valószínűleg arról van szó, hogy ebben az elmúlt, egypártrendszerű, diktatórikus szerkezetben ezek az úgymond társadalmi szervezetek - a párt által kreált különféle fantomszervezetek - ezek lényegében személyi állományukban, bürokráciájukban, vagyonukban érzik, hogy fokozatosan kicsúszik a lábuk alól a talaj, befolyásukat elvesztik, feleslegessé válnak, és megpróbálják minden lehetséges módon - menteni ami menthető. Futnak a pénzük után. (folyt.)
1989. augusztus 29., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|