|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- Nemzeti Kerekasztal - vagyonvita - 1. folyt.
|
A lépésről lépésre hátráló, és immár újból Pozsgay Imre vezette MSZMP tárgyalóküldöttség most kompromisszumot ajánl. Pártja elfogadja ugyan az alapelvet, de időt kér ennek megvalósításához. Ezzel kapcsolatban megfogalmazható mindjárt néhány kérdés: van-e valamiféle összefüggés a választások időpontjának előrehozása, és a munkahelyi pártszervezetek - igencsak késleltetett - felszámolása között? Miért van szükség csaknem egy évre ahhoz, hogy a munkavállalók nagy többségét foglalkoztató munkahelyeken megszünjenek ezek a torzszülöttek? És miért tart ez a fegyveres testületeknél csaknem másfél évig, amikor a Legfelsőbb Bíróságon ez egy nap alatt megtörtént? A szabad és demokratikus választásoknak megvannak a maguk korántsem lebecsülhető társadalomlélektani előfeltételei is. Igaz, az 1947-es kékcédulás választási csalást a kommunisták még nem a munkahelyekről kiindulva szervezték. Az 1985-ös parlamenti választás manipulációiban azonban már jelentős szerepe volt a munkahelyi pártszervezetek, finoman szólva: mozgósító erejének. Ezzel sikerült már a jelölőgyűléseken kibuktatni az ellenzék jelöltjeit. Ennek alapján megfogalmazhatjuk legfontosabb kérdésünket: miért van szükség arra, hgoy az új, állítólag az MSZMP által is demokratikusnak kívánt választások idején még létezzenek a választópolgárok megfélemlítésében, a választási manipulációkban jelentős szerepet játszó munkahelyi pártszervezetek? +++
1989. augusztus 29., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|