|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- A vízumkényszerről - 1. folyt.
|
- Lintner Úr Ön azt javasolja, hogy a Szövetségi Köztársaság és Magyarország kölcsönösen törölje el a vízumkényszert. Közismert, hogy a magyar kormány ezt már több ízben javasolta. Hogyan látja Ön egy ilyen döntés esélyeit a jelenlegi helyzetben, és milyen reakcióra számít a Szövetségi Köztársaság partnerei részéről az Európai Közösségen belül? - Először is az a fontos, hogy leszögezzük: a magyarok is, és mi is készek vagyunk a vízumkényszert eltörölni. A korábbi elgondolások azon buktak el, hogy EK-partnereink vétót emeltek. A jelenlegi események láttán azonban az a véleményem, hogy a szövetségi kormánynak ismét fel kellene vennie a kapcsolatot a társországokkal, és sürgetnie kellene, hogy adják hozzájárulásukat a vízumkényszer eltörléséhez. - Képviselő Úr Mivel magyarázza Ön az NDK-beli menekültek áradatának hirtelen felduzzadását? Miért akarnak ezekben a hetekben különösen sokan hátat fordítani az NDK-nak? - Az indítékok elég nyilvánvalóak. Az NDK lakóin a reménytelenség és a kilátástalanság érzése vett erőt, amit egyértelműen az okozott, hogy az NSZEP vezetősége csökönyösen visszautasít minden reformkezdeményezést. Ettől keserednek el az emberek, ebből vonják le azt a következtetést, hogy az NDK-ban már nem lehet kedvezőbb kilátásokkal számolni, ezért szánják el magukat - ha alkalom kínálkozik - hirtelen a kiutazásra, vagy az áttelepülésre. (folyt.)
1989. augusztus 28., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|