|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Állásfoglalás a szociálpolitika lehetséges mozgásteréről (1. rész)
|
1989. augusztus 25., péntek - A szociális feszültségek növekedése számos ponton veszélyes határokhoz érkezett. Jelentős csoportok végletesen leszakadtak, másoknál fennáll ennek veszélye. Ez a gazdasági és politikai konszolidáció akadályává is válhat. Egyebek között ezt tartalmazza az a közlemény, amelyet a politikai egyeztető tárgyalások II/2-es számú ,,A gazdasági válság szociális következményei és kezelésének módjai,, elnevezésű szakértői munkabizottság juttatott el augusztus 24-én tartott üléséről a Magyar Távirati Irodához.
A felek a társadalmi folyamatok befolyásolásánál javasolják annak figyelembe vételét, hogy az emberek egyes csoportjai, széles rétegeinek érzékenysége jelentősen megnőtt a szociálisan kedvezőtlen vagy bizonytalan hatásokkal szemben. Egyetértettek abban, hogy a jelenlegi gazdasági folyamatokat figyelembe véve a következő két-három évben nagyjából a jelenlegi szociális célú erőforrások reálértéken való megőrzésével lehet számolni, de arra okvetlenül szükség van. A felek jelentős új hajtóerőt látnak a politikai demokrácia, az egyéni és a közösségi kezdeményezések, s egyáltalán, a szociálpolitika és a közélet társadalmasításának kibontakoztatásában, a művelődési leszakadás megfékezésében. Tartalékok tárhatók még fel a ma ismert szociálpolitikai ,,nagy rendszerekben,, is. Mindez módosítja az állami szociálpolitika közvetlen szerepét anélkül, hogy felmentené azt az alapvető szociálpolitikai funkciók teljesítése alól. Nagy lehetőséget látnak a tulajdonszerkezet olyan átalakításában, amely lehetővé teszi a szociális vállalkozásokat, a non profit szektor bővítését, a lakosság gazdasági kezdeményezésének állami eszközökkel is ösztönzött részvételét; mindezek révén a szociális problémák újszerű megoldását. A feladat: a rendelkezésre álló összegeket, a régi és új intézményeket társadalmi értelemben hatékonyabban fordítsák a szociális problémák kezelésére. A felek a következő üléseken ezekből kiindulva vitatják meg az egyes kiemelt témákat. x x x A politikai jellegű egyeztető tárgyalásokhoz hasonlóan a gazdasági és a szociális kérdésekkel foglalkozó középszintű kerekasztal is hat szakértői munkabizottságot működtet. (folyt. köv.)
1989. augusztus 25., péntek 16:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|