|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
- A soproni piknik - 1. folyt.
|
Mikor veszik észre politikusaink, hogy a katasztrófát csak egyféleképpen lehet kivédeni: ha Honeckert és támogatóját Gorbacsovot olyan erkölcsi nyomás alá helyezi, amely alatt már nem kerülhetik ki az önrendelkezés kényes kérdését. - Lengyelország kapcsán már idézett Frankfurter Allgemaine Zeitung "Kapu a határon" címmel, a Magyarországon tartózkodó, kivándorolni szándékozó keletnémet állampolgárokkal is kommentárban foglalkozik. Ime a kommentár egyik idevágó részlete: Az NDK-ból németek százai tartózkodnak Magyarországon azzal a feltett szándékkal, hogy a zöld határon átkelve először Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba szöknek. A jelenlegi határvédelem eszközeit tekintve Magyarország nem képes megakadályozni ezt a belső német népvándorlást. A férfiakra, asszonyokra, gyermekekre immár tilos lövéseket leadni. Az pedig nevetséges lenne, ha a fiatal magyar sorkötelesekből kettős sorfalat állítanának fel a határ mentén, bár a biztonság kelet-berlini, no és bukaresti megszállottjai humorérzék híján nem osztják ezeket a megállapításokat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung, miután a keletnémet és a nyugatnémet polgárokkal szembeni hazai bánásmód különbségeit ecseteli, végkövetkeztetésképpen megjegyzi: Nem Magyarország feladata az, hogy a többi országban megmentse az uralmon lévő hatalmat a széthullástól, vagy megteremtse a demokratizálódás kényszerét. Magyarországnak ebben a vonatkozásban a saját háza táján is van mit tennie. +++
1989. augusztus 22., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|