|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal sajtótájékoztatója
|
München, 1989. augusztus 18. (SZER, Magyar híradó) - A társadalmi feszültségek növekedésének megfékezése csak akkor lehetséges, ha a lakosság bízhat abban, hogy viszonylag belátható időn belül javul a gazdasági helyzet. A gazdasági helyzet javulása pedig csak akkor várható, ha a nép bizalmából megválasztott vezetők próbálják - kellő szakmai hozzáértéssel - működő piacgazdasággá átalakítani a rendszert. Erre pedig csak valódi, szabad választások eredményeként kerülhet sor. A Kerekasztal-tárgyalásoknak éppen ez a feladatuk: előkészíteni a választásokat, e rendszer békés átalakításának útját. Ha ez megtörtént, a Kerekasztal teljesítette feladatát. Ami a nyilvánosság eddigi kizárását illeti: ehhez az MSZMP ragaszkodott. Enélkül a tárgyalások aligha kezdődhettek volna meg. Az Ellenzéki Kerekasztal mindenesetre ma már elhibázottnak tartja az erről szóló megállapodást. Ezért javasolja egy olyan bizottság felállítását, amelyek a tájékoztatás pártatlanságán őrködnék. És a maga részéről ezentúl minden pénteken sajtótájékoztatót tart. A main Szőcs Géza volt jelen, aki beszámolájában egy másik sajtótájékoztatóra is kitér: - Ma délelőtt az Ellenzéki Kerekasztal tartott sajtótájékoztatót a budai Vigadóban, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokról. Olyan helyzetben került erre sor, mikoris a tárgyaló felek között növekszik a feszültség, és egyre inkább kezdik egymást kölcsönösen vagy merevséggel, vagy telhetetlenséggel, vagy halogatással és időnyerő taktikázással vádolni. Maga a sajtótájékoztató egyébként inkább arról győzhette meg a hallgatót, hogy valahol a mélyben nehezen összebékíthető erők küzdelme folyik, melynek mi csak felszíni gyűrődéseit láthatjuk. (folyt.)
1989. augusztus 18., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|