|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar szociálpolitika
|
Köln, 1989. augusztus 17. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - A Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar témával foglalkozó cikkének címe is sokatmondó: Újra felfedezték a szociálpolitikát. A lap egy, a Magyar Hírlapban megjelent cikk alapján ismerteti az új szociálpolitikai és egészségügyi programot. A frankfurti lapban megjelenő írás bevezető gondolatai ilyen figyelemre méltóak: - Az ortodox jellegű, reálisan létező szocializmustól semmi sem áll távolabb, mint a szociálpolitika. A szovjet szakszervezeti funkcionáriusokat az a felismerés kínozza, hogy eddig a szakszervezet többet foglalkozott a munkatermelékenységgel, mint a munkásság szociális érdekeivel. Romániában a hetven évnél idősebb személyek nem részesülhetnek orvosi ellátásban. A nyugdíjasok szegénysége az összes szocialista államban nyilvánvaló - állapítja meg a lap. A cikk jól tükrözi, hogy a szociálpolitika és egészségügy terén van mit tenni, hiszen az állami ráfordítások aránya nagyon alacsony Magyarországon. A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról is beszámol, hogy Csehák Judit, a szociális- és egészségügyi tárca birtokosa felpanaszolta: a kommunisták alig érdeklődnek a szociálpolitikai program iránt, de az ellenzék sem ismerte még fel a téma bizáns mivoltát. +++
1989. augusztus 17., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|