|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
A Jurta Színház kiállítása
|
(Gadó György) München, 1989. január 26.: (SZER, Világhíradó) - Tegnap délután élénk érdeklődés mellett nyílt meg a Jurta Színházban a szamizdat kiállítás. Egyetlen, bár igen lényeges gyöngéje, hogy még este véget is ért, mert a körülmények nem adtak módot a bemutatott gazdag anyag további őrzésére a helyszínen: a kommunista hatalom létrejötte, az ellene irányuló kelet-európai felkelések, nem utolsósorban a magyar 56, a lengyel fejlemények, a totalitárius állam lényege - a témacsoportoknak ez a rövid felsorolása is jelzi, mennyire fontos feladatot vállaltak a szamizdat előállítói és terjesztői. Nem kerülték persze el az időszerű hazai politikai események bírálatát sem. Vagy 100 önálló, könyvszerű kiadvány és mintegy tucatnyi rövidebb-hosszabb életű folyóirat szemlélteti a kiállításon, milyen nagy politikai és kulturális szempontból egyaránt jelentős munkát fejtett ki az a néhány kiadó, melyek neve mögött ugyan maroknyi ember állt és áll csupán, de amelyek körül a legutóbbi 10 évben mégis kibontakozott a politikai mozgalom, melyből a gondolatszabadság és a bátor állampolgári kezdeményezés jegyében az ellenzék megszületett. Lukács János, a kommunista párt központi bizottságának titkára azt állította ugyan a napokban, hogy pártja kezdeményezte és vezeti a reformfolyamatot, mely a politikai intézményrendszer átalakításán át a jogállamisághoz vezet, ám a szamizdat kiadványok tucatjai és olvasóik 10 meg 10 ezrei tanúsíthatják, hogy az MSZMP a legjobb esetben is csak megkésve kényszeredetten, épp a szamizdat nyomán is erjedésnek indult társadalmi ellenállás hatása alatt vállalta fel úgy-ahogy ezt a feladatot. Magam mintegy 7 éve tevékenykedem a szamizdat körül, de én is elcsodálkoztam, amikor 10 éve bőséges szellemi termését együtt láttam. Es nemcsak tartalmilag imponált a kiállítás, hanem az igénybe vett technikai eljárások változatosságával, a kiadványok sokszorosítási minőségének fejlődésével, sőt grafikai megoldásaik színvonalával is. A Jurta Színház halljában a nagy érdeklődés miatt egy óra hosszat is alig lehetett hozzáférni az asztalokhoz, ahol a kiadványokat árusították. A Katalizátor Iroda nevű szamizdat kiadó erre az alkalomra derekas munkát Végzett, három új könyvvel rukkolt elő: megjelentette Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című könyvét, Dancer Sándor Lágermúzeum című élménybeszámolóját a szovjet gulágot megjárt magyar hadifoglyokról, valamint a Füveskert című antológiát Tollas Tibor szerkesztésében, az 1949 és 56 között börtönt viselt magyar politikai elítéltek rabságban írott verseiből. Az érdeklődők szórólapról tudhatták meg - ha eddig nem tudták volna -, micsoda is a szamizdat. Jó lett volna, ha erről élőszóban is beszéltek volna a szamizdat munkatársai, mert szemlátomást sok olyan vendég is ült a nézőtéren, aki eddig nem állt közelebbi kapcsolatban az ellenzéki sajtóval. A kiállítás megtekintése után a kiadványok anyagából szerkesztett irodalmi és dokumentum összeállítást hallhatott a közönség a Jurta Színház művészeinek közreműködésével. Külön említést érdemel az Inconnu Művészeti Csoport fényképkiállítása Afganisztánról, ami a színház egy másik helyiségében egyidejűleg volt látható. Magyarországon erről itt és most először mutattak be dokumentumokat a közönségnek. A téma, a helyzet szükségessé tenné egy nagyobb szabású és szélesebb nyilvánosságnak szánt kiállítást is a közeljövőben. +++
1989. január 26., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|