|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Erőfeszítések a főváros működőképességéért - Segítenek a taxisok
|
1990. október 26., péntek - A fővárosi és a kerületi
önkormányzatok, valamint a tanácsi vállalatok és intézmények mindent
megtettek, s megtesznek annak érdekében, hogy a város
működőképességét, a lakosság ellátását a körülményekhez képest
biztosítsák, s ehhez segítséget kaptak, s kapnak a következőkben is
a sztrájkoló taxisoktól - mondotta az MTI munkatársának kérdésére
válaszolva, pénteken este Szegvári Péter, a Fővárosi Tanács V. B.
titkára.
A BKV a tömegközlekedés biztosítása érdekében megduplázta a metrojáratokat, s megszervezte az autóbuszok és villamosok éjszakai közlekedését. A metro éjszakai működtetésére, sajnos, műszaki okok miatt nincs lehetőség. Eredményes tárgyalásokat folytattak viszont Hegyi Gézával, a Főtaxi főigazgató-helyettesével arról, hogy a taxisok együttműködjenek annak biztosításában, hogy a közművek, az intézmények, az élelmiszeripari üzemek dolgozói eljuthassanak munkahelyükre. Az élelmiszerboltok ellátásának biztosításához ugyancsak a taxisok együttműködését kérték. Ilyen közreműködésre egyébként, a kerületi polgármesterekkel való megbeszélés alapján, már eddig is számos példa van.
Az egészségügyi intézmények, a szociális otthonok és a kollégiumok ellátása biztosított, vezetőik, dolgozóik megfelelően felkészültek arra, hogy zavartalanul fogadhassák az arra rászorulókat, és ne legyen fennakadás az orvosi ellátásban. A taxisokkal ebben a vonatkozásban is segítőkészek voltak: közreműködtek abban, hogy az orvosok, az ápolónők és az ellátó személyzet idejében munkahelyére jusson. (MTI)
1990. október 26., péntek 21:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|