|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Taxis tiltakozás - IPOSZ vélemény
|
1990. október 26., péntek - Az Iartestületek Országos
Szövetsége arra hívja fel a taxisokat, hogy fejezzék be a
demonstrációt arra az időszakra, amíg folynak a kormánnyal a
tárgyalások - mondotta Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke, szóvivő a
Magyar Távirati Irodának.
Az IPOSZ sem ért egyet az üzemanyagárak ilyen drasztikus mértékü emelésével, sérelmezi az áremelés bejelentési módját, valamint azt, hogy az egész intézkedés közgazdaságilag megalapozatlan. Azért került sor ilyen nagy mértékü áremelésre, mert az üzemanyagokat, főleg a benzint túlzott mértékü adók terhelik. Ez az áráemelés nagyon veszélyes, mivel hamarosan végihullámzik az egész gazdaságon, és valamennyi terméknél érzékelhetővé válik. Éppen ezért Kassai Róbert szerint korántsem csak arról van szó, hogy a taxisok saját érdekükben tiltakoznak. Közlekedést lassító demonstrációjuk valamennyi magyar állampolgárt érinti, hiszen a következő napokban várhatóan minden más termék is megdrágul, és elképzelhető, hogy jövőre négy millió ember nem tud majd fűteni.
Egyébként a taxisok megmozdulását nem tekintik sztrájknak, tüntetésnek, csupán a forgalom lassítására irányul, így nem vonatkozik rá az a jogszabályi előírás, hogy 72 órával előbb be kell jelenteni. Az IPOSZ szerint elkerülhető lett volna a demonstráció, ha a kormány veszi a fáradtságot és leül az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalni, egyezteti elképzelését. Az IPOSZ szóvivője úgy értékeli a jelenlegi kormányintézkedést, hogy ennek hatására a vezetés elvesztette a vállalkozók bizalmát. (MTI)
1990. október 26., péntek 12:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|