|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Göncz Árpád felszólalása az Országgyűlésen
|
2. sz. Gyorshir
----------------
1990. augusztus 27., hétfő - Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke kért elsőként szót az Országgyűlés hétfői ülésén. Köszönetet mondott a képviselőknek a nyári rendkívüli ülésszakon végzett munkájukért, az ott elért történelmi eredményekért. Annak a véleményének adott hangot, hogy a törvényhozók kompromisszumkészségről és elvi felkészültségről tettek tanubizonyságot. Felhívta a figyelmet az országban tapasztalható ideges hangulatra, rámutatva, hogy ez az idegesség az előző parlamenti ülésszakon is visszatükröződött a viták hangnemében. Mint mondta: az ország hangulata a korfordulón megmagyarázható, azonban a képviselőknek tudniuk kell: az ülésteremben elhangzottakról a televízió nyilvánosságának köszönhetően itthon és külföldön is tudomást szereznek. Kérte, hogy a viták során az ellenzék és a kormánykoalició pártjainak tagjai egyaránt tartózkodjanak egymás szándékának minősítésétől, elvet elvvel, érvet érvvel szembesítsenek. A köztársasági elnök önmérsékletre intette a képviselőket, hangsúlyozva, hogy a Parlamentben elhangzottak sérthetik külpolitikai érdekeinket is. (MTI)
1990. augusztus 27., hétfő 10:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|