|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Avar- és erdőtüzek
|
1990. augusztus 13., hétfő - A hetek óta tartó aszály miatt
csontszárazra aszalódott aljnövényzetnek, tarlónak már egy szikra is
elég, hogy tüzet fogjon, s ezért a gondatlanul tüzet rakó
kirándulók, az égő cigarettát elhajigálók a szokásosnál is jobban
veszélyeztetik erdőinket, fás ligeteinket, gabonatermésünket. A
Tűzoltóság Országos Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint
ezen a hétvégén országszerte sok avartűz volt, mintegy kétszer
annyi, mint amennyi általában szombat, vasárnap előfordul. Egyebek
között - egyelőre ismeretlen okból - nagy tűz keletkezett Pákozd
mellett, a Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaság 40 hektáros
fenyőerdejében és tölgyesében, s a gyors beavatkozás ellenére is a
fele, tehát 20 hektár erdő leégett. Veszprém megyében, Hegyesd
községben a vigyázatlanul rakott szabad tűz miatt 15 hektáron vált a
lángok martalékává egy értékes, 15-20 éves feketefenyő erdő. Paks
külterületén mintegy 15 hektáron erdőszegély, valamint 3 hektáron 50
éves tölgy- és fenyőerdő aljnövényzete égett ki, s a lángok erősen
megperzselték a faállományt is.
A fővárosi tűzoltókat Budapesten, valamint Pest és Fejér megye egyes területein összesen 50 avar és gaztűzhöz riasztották a hét végén. Többek között a Kerepesi úton, közel az Örs vezér térhez a kétirányú forgalmat elválasztó zöld sáv kiszáradt fűszőnyege gyulladt ki. Valószínűleg valamelyik kocsi ablakán kihajított égő cigaretta okozhatta a tüzet, akárcsak az M3-as és M5-ös autópálya menti réteken, tarlókon.
A tűzoltók ebben az aszályos időszakban ismételten különösen nagy figyelemre, fokozott gondosságra kérik a kirándulókat, az autósokat és a szabadban dolgozókat. (MTI)
1990. augusztus 13., hétfő 09:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|