|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Elhagyták Debrecent a szovjet harcirepülők (1.rész)
|
1990. május 18., péntek - ,,Minden jót, magyarok
,, - ez a
felirat és egy mosolygós szovjet kiskatona képe köszöntötte a
debreceni repülőtér kerítésére ragasztott több száz plakátról
pénteken reggel a repülőtérre érkezőket. Az eddig ott állomásozó
szovjet repülőezred gépei ezen a napon hagyták el végleg a
légibázist, s ezzel megszűnt a repülőtér katonai jellege.
Az ez alkalomból rendezett ünnepi állománygyűlésen, a Budapesten akkreditált katonai attassék jelenlétében, Ivan Mikulin vezérőrnagy, a Szovjet Déli Hadseregcsoport politikai csoportfőnöke, a parancsnok politikai helyettese búcsúztatta a katonákat. A lakosság nevében Debreczeni Ferenc tanácselnök-helyettes kívánt jó utat a hazatérőknek, hangsúlyozva, hogy a város polgárai jó barátként válnak el a szovjet katonáktól.
Az ünnepi állománygyűlést követően 39 harcigép - MIG-23-as és MIG-27-es - emelkedett a magasba a debreceni kifutópályáról, s elindult új állomáshelye felé. Az MTI értesülése szerint a volt debreceni repülőezred a szovjet haditengerészet kötelékében teljesít majd szolgálatot, állomáshelye Murmanszk közelében lesz.
A Honvédelmi Minisztériumtól kapott infomációk szerint a szovjet csapatkivonás az eredeti ütemtervnek megfelelően megy végbe: eddig összesen 154 vasúti szerelvény hagyta el Magyarország területét.
Az MTI munkatársának érdeklődésére Annus Antal vezérőrnagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének általános helyettese megerősítette: május 25-ig megtörténik a debreceni repülőtér létesítményeinek teljes átvétele, s ez időponttól a honvéd helyőrség őrzi majd a repülőteret. A Magyar Honvédség azonban nem vállalkozhat arra, hogy mind a hatezer átadásra kerülő objektum őrzését ellássa. Ezt a feladatot a zárolt állami vagyont kezelő és hasznosító intézménynek kell a honvédségtől mielőbb átvennie - mondotta a vezérőrnagy.
A repülőezred távozása után a jelen lévő katonai attasék Mándokra utaztak, hogy helyszínen tekintsék meg távozó szovjet csapategységek rakodását. Szabó Lukács országgyűlési képviselő, az MDF debreceni elnökségének tagja bejelentette a résztvevőknek, hogy terveik szerint a jövő hét végén a felszabadult repülőtér lesz a debreceni gyermeknapi rendezvények központja. (folyt.köv.)
1990. május 18., péntek 12:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|