|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemény a Dalai Láma tervezett magyarországi látogatásáról
(OS)
|
1990. április 24., kedd - A tavalyi év folyamán két buddhista kisegyház is megkezdhette tevékenységét hazánkban, nevezetesen a Magyarországi Csan Buddhista Közösség, valamint a Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség. Őszentsége ezidáig is megkülönböztetett figyelemmel kísérte a Kőrösi Csoma Sándor által elindított, joggal híres magyar tibetisztikát, s ezért is szolgált nagy örömére az első magyarországi tibeti hagyományokat ápoló vallási közösség, valamint a csan közösség megalakulása.
Őszentsége jelen látogatásával a fent említett két kisegyház közös meghívásának tesz eleget. A meghívás eredetileg szeptemberre szólt, de sűrű európai és ázsiai programjainak egyeztetése miatt, az eredeti iddőponttól eltérően brüsszeli látogatása után 26-án érkezik hazánkba, melyet írásban is bejelentettek.
A látogatás előkészítése végett 22-én megérkezett Lodi Gyári külügyi megbízott vezetésével a tibeti szervezőbizottság, akik Őszentsége programjait egyeztetik.
A látogatás egyértelmű célja a két újonnan alakult egyház meglátogatása, továbbá tibetisztikai tudományos előadás tartása (melynek szervezésében a régi múltra visszatekintő Kőrösi Csoma Társaság is részt vesz), valamint ismerkedő találkozások Magyarország egyházi és közéleti személyiségeivel.
Nagy örömünkre szolgálna, ha megtisztelnek jelenlétükkel Őszentsége érkezését (27-én 13.10 órakor Ferihegy 1.); sajtótájékoztatóját (28-án 15.00 órakor Közgazdaságtudományi Egyetem); és távozását (29-én 9.25 órakor, Ferihegy 2.).
Őszentsége nyilvános programjai: 27-én 16.15 órakor nyilvános beszéd a Szt. István Bazilikában; 28-án 16.15 órakor nyilvános beszéd a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában. (OS)
1990. április 24., kedd 18:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|