|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Pártfrakció-vezetők tanácskozása
|
--------------------------------
München, 1990. április 19. (SZER, Magyar híradó) - Szilágyi Sándor számol be Szűrüs Mátyás és pártfrakció-vezetők találkozásáról:
Ha az új parlament, illetve az országgyűlési bizottságok úgy végzik majd a dolgukat, ahogyan a pártfrakciók vezetői, akkor minden okunk megvan rá, hogy bizakodón nézzünk a jövőbe. Ugyanis efféle szavakkal minősíthetnénk az ideiglenes köztársasági elnök és a frakcióvezetők mai megbeszélését. Tárgyilagos, racionális, udvarias és megegyezésre kész. Egy szóval: eredményes.
Szűrös Mátyás azért kérte megbeszélésre a 6 parlamenti párt frakcióvezetőit, hogy tisztázzák az új Országgyűlés május 2-iki és 3-iki első ünnepélyes ülésének napirendjét. A frakcióvezetők névsora protokollrendben: Antall József MDF, Tölgyessy Péter SZDSZ, Torgyán József Független Kisgazdapárt, Pozsgay Imre Magyar Szocialista Párt, Orbán Viktor Fidesz és Füzessy Tibor Kereszténydemokra Néppárt.
Abban már szakértői szinten előzetes megállapodás született, hogy az ülést a Himnusszal nyitják meg, majd egy színész elszavalja Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című versét. A megállapodás szerint e színész oly valaki kell legyen, aki nem országgyűlési képviselő. Négy jelölt közül végül Oszter Sándorra esett a választás.
Abban is egyetértés volt, hogy a megnyitó beszédet az utolsó törvényesnek elismert országgyűlés egykori elnöke, az Egyesült Államokból ez alkalomra hazatérő Varga Béla tartja majd.
Megállapodtak a pártok abban is, hogy 4-4, összesen tehát 24 díszvendéget hívnak meg erre az ünnepélyes alkalomra. (folyt.)
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|