|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-Fidesz koalíciós tárgyalássorozat
|
---------------------------------------
München, 1990. április 17. (SZER, Magyar híradó) - Munkatársunk megkérdezte az SZDSZ-t és a Fideszt is a koalíciós tárgyalásokról - csak úgy feltételes módban . Szilágyi Sándor interjúi következnek:
- Tölgyessy Pétert, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivőjét kérdezem arról, hogy a leendő országgyűlési munka szempontjából mit jelentene, hogy ha a Fidesz részt venne ebben a nagyobb, szélesebb kormánykoalícióban?
- Ekkor egy nagyon széles koalíció jönne létre - talán nem is érdekes, hogy a Fidesszel, vagy kivel. Egészen egyszerűen azt jelentené, hogy 66 százaléknál több mandátummal rendelkezne ez a koalíció. A mai hatályos jog szerint az a kormány, amelyik ilyen széles támogatásra tett szert, az lényegében azt tehet amit akar - valamennyi szavazásnál biztos többsége van, módosíthatja az alkotmányt, mindenféle kinevezésre joga van.
Az ellenzék az komoly kontrollt jelent annyiban, amennyiben az érvelése helytálló, illetve a nyilvánosságra apellálhat - de a szavazógép, az állandóan leszavazhatja.
- Egy másik fontos kérdés, ugye, hogy a Demokrata Fórum kifejezésre juttatta, hogy a Magyar Távirati Irodát, a televíziót és a rádiót az Országgyűlés felügyelete alá kívánják helyezni. Ez mit jelentene?
- Ezt nagyon sokféleképpen meg lehet csinálni. Mégis azt jelentheti - rossz esetben kiváltképpen -, hogy pártpolitikai felügyelet alá kerülnek a médiumok, és pártpolitikai érdekek fogják ott a meghatározó hangot adni. Ezt jó volna elkerülni.
- És milyen mód van arra, hogy ezt elkerüljék? (folyt.)
1990. április 17., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|