|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
A magyar-román viszony
|
----------------------
München, 1990. április 10. (SZER, Magyar Híradó) - Király Károly, a romániai ideiglenes nemzeti egységtanács alelnöke Budapesten tartózkodik. Németh Miklós miniszterelnökkel megvitatta a két országot érdeklő kérdéseket. Mindkét politikus hangsúlyozta, hogy kölcsönösen tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Ezzel kapcsolatban most csupán arra a sajnálatos tényre utalnánk a magunk részéről, hogy sajnos egyelőre nincs kidolgozva a nemzetközi jogban, hogy mely kollektív politikai, önigazgatási, kulturális és iskoláztatási jogok illetik meg kötelezően a nemzeti kisebbségeket.
Az új demokratikus magyar kormánynak tehát az lesz várhatóan az egyik legfontosabb külpolitikai feladata, hogy az illetékes nemzetközi fórumok előtt ezt a hiányt szóvá tegye, és szorgalmazza a kielégítő nemzetközi szabályozást, azaz a nemzeti kisebbségeket kötelezően megillető jogok nemzetközi szerződésekben történő kodifikálását és szankcionálását. Ezek a jogok szankciók nélkül csupán üres jogok lennének, és betarttatásuk nem lenne lehetséges. De amíg sikerül ezt elérni, addig is meg kell tenni ami már most is lehetséges.
A román és magyar nép legjobbjai változatlanul bíznak abban, hogy a decemberi forradalom nemcsak a kommunista diktatúrát döntötte meg, de egyben az emberi méltóság forradalma is volt, amely elvezet ahhoz, hogy a román és a magyar nép is úgy élhessen együtt a soknemzetiségű Romániában, amilyen harmóniában élnek például Svájc, Finnország, Belgium, Kanada különböző népei egyazon államban, teljesen egyenjogúan. Magyarország új vezető pártjainak ezért mielőbb fel kellene vennie a kapcsolatot Románia új, potenciálisan jelentős pártjaival. Szőcs Géza azonban most arról tudósít, hogy egyelőre ez még nem történt meg. (folyt.)
1990. április 10., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|