|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar választás - RPR-nyilatkozat
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. április 9. hétfő (MTI-tud) - Michele
Alliot-Marie, a francia ellenzék vezető pártja, az RPR (Tömörülés a
Köztársaságért) főtitkárhelyettese az MTI tudósítójához eljuttatott
nyilatkozatában örömét fejezte ki az MDF-nek a magyarországi
választások második fordulójában elért kimagasló sikere nyomán.
,,A gaulleista mozgalom annál inkább elégedett ezzel az eredménnyel, mert hónapok óta kinyilvánította, hogy támogatja a fórumot, és technikai segítséget is nyújtott számára,, - hangoztatja a nyilatkozat. - ,,A választás eredménye arról tanuskodik, hogy a magyar nép határozottan a demokratikus és a liberális utat választotta a kommunista totalitárius rendszer negyven éve után, és elutasított minden szociáldemokrata megoldást,,.
A nyilatkozat szerint az RPR, figyelembe véve a fórummal kialakított kapcsolatait, mint eddig, a jövőben is támogatja, és tanácsokkal is ellátja Antall Józsefet, az MDF elnökét az előtte álló nehéz feladatok megoldásában.
Általánosabban értelmezve a magyar választások eredményét, az azt mutatja, hogy a közép- és kelet-európai országok elvetik a gazdasági utasítások és a politikai tekintélyelvűség rendszerét. ,,A liberalizmus előtt - ellentétben azzal, amit Francois Mitterrand a napokban mondott róla - szép jövő áll,, - szögezi le a nyilatkozat.
Francois Mitterrand francia elnök egy két héttel ezelőtti televíziós nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a kommunista rendszer összeomlott, a liberalizmus pedig ,,kifulladt,,.. +++
1990. április 9., hétfő 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|