|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
- Reggeli hírek - 1/2. folyt.
|
A felmérések szerin a szavazóknak csak talán 20 százaléka fog a korábbi kommunistákra szavazni, akik most új név alatt a Demokratikus Megújhodás Pártjaként szerepelnek. Ugyanakkor viszont arra számítanak, hogy a korábbbi kommunista vezető Milan Kucsan megnyeri az elnökválasztást. Közép-európai tudósítónk rámutat, a szavazók nagy része úgy látja, hogy Kucsan kulcsszerepet töltött be szlovénia demokrácia elsősegítésében.
Magyarországon megkezdőődtt a több mint 40 év óta első többpártrenszerű választások második fordulója. A két héttel ezelőtti első fordulóban a parlamenti mandátumoknak csak mintegy egyharmada talált biztos gazdára. A válsztáson indult pártok tömegébe azonban a verseny a két legnagyob párt küzdelmére szükült le: a konzervatív Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetségének versenyére. A szocialista átkeresztelkedett, megreformált kommunisiták a negyedik helyre kerültek az első fordulóban szerzett 10 százalékkal.
Nepálban az utóbbi napok erőszakos megmozdulásait követően a hatóságok közölték, hogy fővárosoban Katmanduban bevezett kijárasi tilalmat rövid időközökre szünetelteik, hogy a hivatali dolgozók közlekedni tudjanak munkahelyük és otthonuk között. Jelentésekből úgy tünik, hogy tegnap legalább hat ember életét vesztette, amikor hadsereg tűzet nyitott Katmandu két körzetében Patan városában. Közben kormányminiszterek találkoztak ellenzéki vezetőkkel, akik előterjesztették a többpártrendszerű demokráciára vonatkozó követelésüket.
Párizsban befejeződött a világ iparilag legfejlettebb hét országának pénzügyminisztereinek találkozója. A miniszterek ismételten hangsúlyozták, hogy beavatkoznak a valutapiacokon, hogy megszilárdítsák a japán jen árfolyamát. A miniszterek kifelytették, hogy a jen utóbbi időkben tapasztalt gyengülése nemkivánatos hatással van a világgazdaságra, amivel arra utalnak, hogy a versenyképesebbé váló japán export fokozni fogja a szigetország már eddig is óriási külkereskedelmi többletét. A miniszterek közös nyilatkozata egyben üdvözölte a Kelet-Európában kezdődött gazdasági reformokat és ígéri, hogy a fejlett országok segítenk majd a reformok sikerre vitelében. A nyilatkozat azt is mondja, hogy német monetáris-unió felé vezető lépések a világgazdaság növekedését segíthetik elő. (folyt.)
1990. április 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|