|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Alfred Dregger sajtóértekezlete az MDF székházában (1. rész)
|
1990. április 4., szerda - Nem kell attól tartani, hogy a
németek az újraegyesítés miatt elfeledkeznek az egységes Európa
megteremtésére irányuló feladataikról - jelentette ki Alfred
Dregger, a CDU-CSU parlamenti frakciójának vezetője az MDF
székházában tartott szerdai sajtóértekezleten.
A nyugatnémet politikus köszönetet mondott azért, hogy a magyarok voltak az elsők a vasfüggöny átvágásában. Mint hangsúlyozta: ezzel lehetővé tették az NDK-állampolgárok számára annak eldöntését, hogy hová kívánnak utazni, s közvetve hozzájárultak a berlini fal lebontásához. A magyar választások második fordulójáról szólva üdvözölte az FKgP, a KDNP és az MDF választási együttműködését, s ugyanolyan győzelmet kívánt számukra, mint amilyet az NDK-ban a keresztény koalíció aratott. Hozzáfűzte: ebben pártja is érdekelt, mert a CDU-CSU meggyőződése, hogy egy ilyen koalíció győzelme hozzásegítheti Magyarországot az Európába való eljutáshoz. Végül elmondta: a nyugatnémet kereszténydemokrata-keresztényszociális unió szorgalmazza a Magyar Demokrata Fórum felvételét az Európai Demokratikus Unióba, illetve a kereszténydemokrata pártok európai szövetségébe. Az EDU szeptemberben Helsinkiben tartandó éves konferenciáján várható a végleges döntés az MDF felvételéről. Erre egyébként a Magyar Demokrata Fórum már előzetes ígéretet kapott - fűzte hozzá Antall József.
Az MDF elnöke nagy megtiszteltetésnek nevezte Alfred Dregger látogatását, hozzátéve, hogy az MDF a CDU-CSU-t első számú külföldi partnerpártjának tekinti. Ugyancsak köszönetet mondott Helmut Kohl nyugatnémet kancellár levélbeli üdvözletéért. Szólt arról is, hogy a Fórum az EDU számos pártjától kapott a választások második fordulója előtt üdvözletet. Ez is azt bizonyítja - mondta Antall József -, hogy az MDF nem nacionalista párt, hanem erős európai elkötelezettségekkel rendelkezik.
A továbbiakban kiemelte a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum választási együttműködésének jelentőségét, hozzátéve, hogy e három párt közös részvételét szorgalmazzák a nemzetközi szervezetekben is. Antall József hangsúlyozta: az FKgP, a KDNP és az MDF együttműködése egyelőre csak a választások második fordulójára szól, természetesen tiszteletben tartva a három párt szervezetei által március 30-a előtt kötött helyi megállapodásokat. (folyt. köv.)
1990. április 4., szerda 20:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|