|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Nem robbantják fel a kifutópályát
- Für Lajos megbeszélése a debreceni szovjet katonai repőlőtér parancsnokával
(1. rész)
|
1990. áprilus 4., szerda - Für Lajos, a Magyar Demokrata
Fórum elnökségének tagja, kisebbségi csoportjának vezetője szerdán
Debrecenben átvette azt a csaknem 5000 aláírást tartalmazó
gyüjtőívet, amelyet az Ifjúsági Demokrata Fórum helyi szervezete
gyűjtött tiltakozásul a marosvásárhelyi események miatt. Másolatait
eljuttatják a magyar kormányhoz, számos európai országba a
nemzetközi szervezethez. Az eredetijét levéltárba helyezik, annak
dokumentumaként, hogy a fiatalok idejében emelték fel szavukat a
emberi jogok megsértése ellen.
Für Lajos ezután a debreceni szovjet katonai repülőtér parancsnokságát kereste fel. Ezzel kapcsolatban az MTI tudósítójának elmondta: az MDF elnöksége olyan információkat kapott, miszerint hozzákezdtek a repülőtér teljes felszámolásához, a kifutópályától a lakásokig. Azért kerestek kapcsolatot, hogy a felszámolást leállítsák, s megakadályozzák az olyan értékek tönkretételét, ami a későbbiekben gátolhatná a polgári repülések megkezdését.
Alexandr Guszev vezérőrnaggyal, a Szovjet Déli Hadseregcsoport repülőfőnökével és Viktor Zavrazsnov ezredessel, a repülőtér parancsnokával folytatott eszmecseréje során Für Lajos hangsúlyozta: az MDF vezetőinek információja szerint megvan az anyagi fedezete annak, hogy polgári repülőtérré alakítsák át a debreceni szovjet katonai repülőteret. Hajlandók vagyunk megfizetni a berendezéseket is. A szovjet parancsnokságtól mindenekelőtt azt kérjük, hogy amíg a tárgyalások nem vezetnek eredményre, függesszék fel a repülőtér bontását, és tegyék lehetővé, hogy a légiforgalmi és repülőtéri igazgatóság szakemberei a helyszínen vizsgálják meg, mely berendezések átvétele szükséges a polgári repüléshez. (folyt.köv.)
1990. április 4., szerda 17:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|