|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Az aradi ,,Periszkop,, Békéscsabán
|
1990., április 1., vasárnap - Hat évi szünet után ismét
Békéscsabán szerepelt az aradi ,,Periszkop,, népszínház, a partiumi
nagyváros magyar félhivatásos színháza. A Békés megyei szíxjátszó
napok műsorában vasárnap a békéscsabai ,,Tégla,, művelődési házban
Tomcsa Sándor ,,Műtét,, című színdarabját mutatta be a 23 tagú aradi
társulat, amely utoljára 1984-ben szerepelt Magyarországon. A
decemberi forradalom utáni első bemutatója volt az aradiaknak a
,,Műtét,,: január óta játssza nagy sikerrel a ,,Periszkop,,
népszínház Aradon és a környék magyarlakta településein.
A ,,Periszkop,,-pal Békéscsabára érkezett a múlt században alakult, 1948 táján betiltott, s most újraszerveződött aradi ,,Kölcsey,, egyesület által kiadott ,,Havi Szemle,, című művelődési folyóirat első számának félezer példánya is a színjátszó fesztivál közönsége számára. Az aradi magyar folyóirat ezen a címen, szintén az egyesület kiadásában, a második világháború végéig adott fórumot az aradi magyar kultúra művelőinek, s most ez a lap is föltámadt. Előszót Sütő András írt a ,,Havi Szemle,,-be. Az aradi küldöttség magyarországi tartózkodása során szeretné bevinni Sütő András betegágyához az aradi megújulás e kézzelfogható bizonyítékát, a folyóirat legújabb első számát. (MTI)
1990. április 1., vasárnap 14:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|